
A gyergyói színház a színházi világnapon játssza utolsó ízben a Zűrzavaros éccaka című előadást
Fotó: Figura Stúdió Színház
Kulisszalátogatással, előadásokkal, beszélgetésekkel ünneplik meg az erdélyi magyar társulatok is a színház világnapját, amelyet 1962 óta tartanak világszerte.
2019. március 26., 18:032019. március 26., 18:03
Megünneplik az erdélyi magyar teátrumok is a színház március 27-i világnapját, amelyet 1962 óta tartanak világszerte. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színház és a kultúra fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban szerdán a társulat két színésze, Korodi Janka és Kónya Ütő Bence diákoknak szervezett színháztúrát tart. A három sepsiszentgyörgyi társulat, a Tamási Áron Színház, az M Studio Mozgásszínház és a Cimborák Bábszínház idén három előadással ünnepel: 11 órától A halhatatlanságra vágyó királyfi című népmese alapján készült bábjátékra, 13 órától a Danse Noir mozgásszínházi produkcióra, illetve este 19 órától a Liliom című előadásra várják a közönséget.
A színházi világnap alkalmából egész napos programokkal készül a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Szerdán reggel 10 órától lehetőség nyílik kávézni a társulattal, ezt követően félóránként összesen 8 kulisszatúra indul. A nap záróakkordja 19.00 órától Albu István rendezésében I. L. Caragiale Zűrzavaros éccaka című darabja, mely azért is számít különleges momentumnak, mert a 2016-ban bemutatott, közel 30 előadást megélt produkció utolsó alkalommal lesz látható a gyergyószentmiklósi színpadon. Az előadás „temetése” azoknak is tartogat majd újdonságokat és meglepetéseket, akik már előzőleg látták a produkciót. A jeles napon a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulata Ion Luca Caragiale Farsang című komédiáját mutatja be Adi Inclenzan rendezésében, a premiert kedden, este 7 órától láthatja a közönség.
A marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat a Radu Afrim rendezésében bemutatott, az Országos Színházi Fesztiválon (FNT) is sikerrel játszott Ivan Viripajev drámájából készült Részegek című előadást játssza szerdán este fél 8-tól. A Csíki Játékszínben délelőtt és délután is programokkal várják a közönséget: 12 órától nyílt próbát tartanak az éppen készülő Ásókapa című előadásból, így
17 órától a kortárs orosz szerző, Borisz Akunyin Sirály című darabja látható a teátrumban, azelőtt Kányádi Szilárd színházigazgató tolmácsolja a világnap üzenetét, utána pedig beszélgetésre maradhat a közönség, az előadás és a színházi világnap lesz a téma.
1978 óta a Nemzetközi Színházi Intézet minden évben felkér egy jelentős színházi alkotót, hogy megfogalmazza gondolatait a színházművészetről. Az idei világnapon Carlos Celdrán kubai rendező, az Argos Teatro társulat alapítója tolmácsolja az üzenetet. Carlos Celdrán Kubában és Dél-Amerika számos színházi egyetemén tanít.
– fogalmaz a kubai színházi szakember.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!