Hirdetés

Az ötödik évszak képei Élesden

Az élesdi művésztelep alkotói faragtak, festettek vagy képeket akasztottak a falakra szerda délután a régi református iskola osztálytermeiből átalakított műtermekben, ahol a táborzáró kiállítást rendezik. A Bihar megyei kisváros művésztelepének lakói tartalmas hónapot tudhatnak maguk mögött, pénteken 18 órától pedig a közönség is megnézheti a tizenkettedik alkalommal megrendezett alkotótáborban készült munkákat – tudta meg a Krónika Incze Mózestől, a telep egyik alapítójától.

2008. július 31., 00:002008. július 31., 00:00

Galambos Éva, Csurka Eszter, Pitmann Zsófia, Halmi Horváth István, Herman Levente, Bodoni Zsolt, Kovács Lehel, Szász Sándor, Konecsny Emőke és Balázs Imre Barna mindannyian visszatérő tagjai az évente megrendezett élesdi művésztelepnek. A régi ismeretségnek köszönhetően kötetlenebb a hangulat, ami kedvezően hat a munkára. Számukra az Élesden eltöltött egy hónap az „ötödik évszakot” jelenti, hiszen összeszámolva ez eddigi alkotótáborokat elmondhatják, hogy immár egy egész évet eltöltöttek egymás társaságában.
A művészek évről évre látják egymás fejlődését, azt, ahogyan mindenki alakítgatja egyéni stílusát. A természetelvűségtől a logikai alapú művészetszemléletig sokféle megközelítést vallanak, de a döntő szempont a minőség. „Számtalan információ éri ma az embert, és mindenki másként reagál rájuk, ezt pedig nem lehet beskatulyázni egyetlen irányzatba sem: nincs az az izmus, amibe ezt beszoríthatnák” – vélekedett Incze Mózes.
A Sebes-Körös menti kisvárosban péntektől megtekinthető tárlat anyagát ősszel a budapesti B55 galériában is bemutatják, jövő év elején pedig egy salzburgi kiállítás megszervezésére készülnek. Az nem is kérdéses, hogy jövőre is lesz művésztelep Élesden, mindössze a részleteket kell kidolgozni – mondta el Incze.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat

A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez

Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez
2025. december 03., szerda

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka

Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka
2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
Hirdetés