Hirdetés

Az izraeli Lebanon című film kapta az Aranyoroszlánt Velencében

A Lebanon című 1982-es közel-keleti konfliktussal foglalkozó izraeli háborús film kapta a 66. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál legjobb filmnek járó Aranyoroszlán-díját. A legjobb rendezőnek járó Ezüstmedvét Shirin Neshat iráni rendezőnő vehette át a szombati gálán Women Without Men című munkájáért.

Hírösszefoglaló

2009. szeptember 14., 10:072009. szeptember 14., 10:07

Samuel Maoz izraeli filmkészítő vehette át a kapta a 66. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál szombat esti díjkiosztó gáláján az Aranyoroszlán-díjat Lebanon című alkotásáért, amely 1982-ben, az első libanoni háború idején játszódik.

Samuel Maoz szinte az egész filmet egy tank belsejéből forgatta, hogy bemutassa azt a klausztrofóbiát és félelmet, amelyet fiatal besorozott katonaként maga is megtapasztalt a ’82-es háború alatt. Mint elmondta, az akkor átélt trauma következtében 25 évbe telt, míg képes volt erőt gyűjteni a Lebanonhoz, amit a Variety című hollywoodi szaklap az utóbbi idők legmerészebb és legjobb izraeli filmjének nevezett.

„Azoknak az ezreknek ajánlom a filmet, akik hozzám hasonlóan ép bőrrel tértek haza a háborúból. Úgy tűnik, rendben vannak, de belül, az emlékek soha be nem gyógyuló sebét viselik” – fordult a díjat átvevő Maoz a 11 napos filmfesztivál ünnepélyes záróceremóniáján megjelent közönséghez.

Az Ang Lee vezette nemzetközi zsűri döntését a kritikusok is elégedetten fogadták, hiszen a nemzetközi mustra 25 versenyfilmje közül a Lebanon volt az egyik favoritjuk. Másik esélyesként emlegették az amerikai Todd Solondz Life During Wartime című fekete komédiáját, ami végül a legjobb forgatókönyvnek járó díjat kapta.

Shirin Neshat iráni filmes a legjobb rendezőnek járó Ezüstmedvét vehette át Women Without Men című munkájáért, amely négy nő életét követi nyomon a külföldről támogatott 1953-as iráni puccs után. A filmben Tóth Orsolya egy prostituáltat alakít.

„Ez a film a demokráciáért harcoló irániaknak és az iráni kormánynak szól” – jelentette ki a rendezőnő a ceremónián. Mint mondta: azt szeretné, ha a kormány biztosítaná „az alapvető emberi jogokat, a szabadságot és a demokráciát”.

A legjobb színész díját Colin Firth brit színész kapta egy élettársát gyászoló meleg professzor megformálásáért az A Single Man című drámában. A film amerikai rendezője, Tom Ford korábban neves divattervező volt, s ezzel a produkcióval debütált Velencében.
A legjobb színésznő egy olasz versenyfilm szereplője lett: az orosz Kszenyija Rappoport Giuseppe Capotondi La doppia ora című misztikus thrillerében nyújtott alakításával vívta ki a zsűri elismerését.

Fatih Akin német rendező a zsűri különdíját nyerte el Soul Kitchen című vígjátékával, amely egy étterem-tulajdonos kaotikus életébe enged bepillantást, és amelyben Gryllus Dorka is szerepel mint gyógytornász.

A „Jövő Oroszlánját”, vagyis a legjobb első filmnek járó díjat a Fülöp-szigeteki Pepe Diokno Engkwentro című alkotásának ítélték oda, amely az Orizzonti programban mutatkozott be.
Michael Moore és John Hillcoat viszont üres kézzel távozik a patinás fesztiválról: sem a globális válság felelőseit pellengérre állító Capitalism: A Love Story című dokumentumfilm, sem a Viggo Mortensen főszereplésével forgatott apokalipszisdráma (Corman McCarthy Az út című regényének filmváltozata) nem nyert Velencében.

A Variety tudósítója szerint „a legtöbb kritikus úgy fog visszaemlékezni a 66. velencei filmfesztiválra, mint méltó – bár nem klasszikus – mustrára, ahonnan mindenki legalább féltucatnyi emlékezetes filmmel távozik, és ez a mai fesztiválokhoz mérten nem is olyan kevés”.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés