2009. január 12., 22:452009. január 12., 22:45
A Főtér ötödik alkalommal meghirdetett játékában tizenhét településre lehetett szavazni. A nézők e-mailben, levélben és a műsor honlapján is voksolhattak a 2008-ban bemutatott városokra. Békéscsaba, Mezőkövesd, Miskolc, Szerencs, Csongrád, Szentes, Szolnok, Oroszlány, Balassagyarmat, Cegléd, Kaposvár, Tolna, Dunaföldvár, Szombathely, Sárvár, Pápa és Keszthely közül végül Somogy megye székhelye gyűjtötte be a legtöbb nézői szavazatot a december elején meghirdetett, három hétig tartó játékban. A tizenhét városra kevés híján negyvenezer szavazat érkezett, a nyertes 12 774 szavazattal Kaposvár, a játék második és harmadik helyezettje pedig Mezőkövesd és Csongrád lett. A voksolásnál nem feltétlenül a jelölt városok lélekszáma volt a döntő, hiszen a versenyzőkre nem csak a helyi lakosok szavaztak. „Ha az a mindennapi munkaöröm, amellyel a Főtér adásait forgatjuk, egy kicsit átszivárog a képernyőn, akkor a nézők is érezhetnek valamit abból, hogy miért szeretjük ezt a sorozatot” – mondta Nagy György, a műsor felelős szerkesztője. A játékot 2004-ben hirdették meg először, eddig Kőszeg, Veszprém, Szarvas és Sárospatak nyerte el a fődíjat.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.