
Fotó: A szerző felvétele
A Gyergyóalfaluhoz tartozó Borzonttól néhány kilométerre, a Bükkfő-dűlő fenyők koszorúzta tisztásán álló Vadárvácska erdei szálláson immár negyedik alkalommal táboroznak Erdély neves képzőművészei. A július végi táborok ötlete Gál Mihály vállalkozótól ered, aki saját erdei szállását ajánlotta fel az ideérkező művészeknek, és a táborozás idején családjával együtt dolgozik a gondtalan alkotás feltételeinek megteremtéséért. A tábor szakmai mentorai, a községben élő Balázs József festőművész, és a gyergyóalfalvi származású, de Csíkszeredában alkotó Márton Árpád festőművész már a kezdetekkor az ötletgazda mellé szegődtek.
Dilettantizmus kizárva
„Igyekeztünk a legmarkánsabb műveket jegyző erdélyi képzőművészeket meghívni a táborba, és megpróbáltuk kizárni a dilettantizmust” – fejtette ki a Krónika kérdésére Márton Árpád, aki szerint ez a feltétele annak, hogy valódi értéket hagyhassanak a falunak. A Vadárvácskában táborozó alkotók költségeinek egy részét Gyergyóalfalu önkormányzata és a Sövér Elek Alapítvány, illetve magánvállalkozók fedezik, ezért cserébe a művészek a tábor végén két-két alkotást hagynak a községnek, azt is megjelölve, melyiket szánják az önkormányzatnak és melyiket az alapítványnak. Így évről évre gyarapodnak az itt táborozó neves alkotók készítette műtárgyak, amelyekből állandó tárlat nyílt Gyergyóalfalu egyik galériájában, az elmúlt két évben pedig több kültéri szobrot is lelepleztek a község terein. Itt láthatók többek között Bálint Károly marosvásárhelyi szobrászművész Sövér Eleket és Petőfi Sándort mintázó szobrai, a galériának is otthont adó kultúrház előtt pedig az alfalvi származású Kiss Levente szobrászművész faszobrai.
Ahol értékelik a művészetet
„A művész oda megy alkotni, ahova hívják, és ahol értékelik a munkáját” – jelentette ki Bálint Károly, aki szerint Gyergyóalfalu község is ilyen hely. A gyergyóalfalvi származású, Marosvásárhelyen élő Sajgó Ilona textilművész minden évben hazatér ide, elmondása szerint felemelő érzés a szülőfalujában és a Vadárvácska táborában alkotni. Csutak Levente brassói grafikus kiemelkedő történelmi egyéniségeket ábrázoló tusrajzban állított emléket a Reneszánsz Évének. „A tábor legnagyobb értéke, hogy olyan kollégákat láthatunk újra, akikkel negyven éve nem sikerült találkoznunk” – vélekedett Simó Enikő sepsiszentgyörgyi textilművész. A kézdivásárhelyi Vetró András szobrász az esti szakmai beszélgetések fontosságára hívta fel a figyelmet, mint mondotta ezekben az a szép, hogy az idősebb kollégák is jó néven veszik a fiatalabbak építő jellegű kritikáit. A nyíregyházi Petkes Józsefet a táj romantikája nyűgözte le, szerinte a Vadárvácskában otthonra lelt rendezvény felülmúlja más táborok kényelmét.
Szobrok egyházi személyiségeknek
„Idén az egyházi személyiségeknek szeretnénk emléket állítani, ezért felkértük a táborozó szobrászainkat, hogy őket mintázzák meg” – magyarázta Gál Mihály. A tervek szerint a borzonti Szent István-búcsúkor leplezik le Vetró András Gál Tamás plébánost megörökítő domborművét, később Miholcsa József Horváth Károly plébánost ábrázoló alkotását és Sárpátki Zoltán Smihali József plébánosnak emléket állító munkáját is felavatják. Márton Áron püspök szobrát pedig a csíkszeredai Dóczi András készíti el a katolikus templom számára.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.