Hirdetés

Az elefántemberrel kezd idén a nagyváradi színház

A Szigligeti Társulat a 2009–2010-es évadban részben visszaköltözik a színház épületébe, pontosabban a színpadra, ahol a nézőteret is kialakítják, ugyanis az épület belső terének teljes felújítása még mindig várat magára.

Krónika

2009. szeptember 07., 10:552009. szeptember 07., 10:55

Ideiglenes megoldásként most a színpad biztosít helyet színésznek és nézőnek egyaránt. Ennek következtében a férőhelyek száma jelentősen csökkent. Az új évad műsortervét már a jelzett körülményeket is figyelembe véve alakították ki. A szűk tér nem jelenti, hogy korlátozzák a műfajokat, és remélhetőleg a művészi színvonal szempontjából sem lesz változás – közli a társulat művészeti titkársága.

Lesz ebben az évadban Goldoni-vígjáték, kortárs magyar dráma, musical, sőt a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vendégjátékát is megtekintheti a közönség. Az alkotók között visszatérők is vannak, hiszen ismét Váradon rendez a skót Russell Boyce, valamint Anca Bradu és a magyarországi Árkosi Árpád, ők az elmúlt évadban is dolgoztak a társulattal, emellett a váradi közönség számára talán ismeretlenebb, a fiatalabb generációhoz tartozó két rendező, Zakariás Zalán és Szabó K. István. Vadas László, a Szigligeti Társulat tagja egy kortárs musicalt visz színre.

Szeptemberben mutatják be Bernard Pomerance: Az elefántember című színművét Russell Boyce rendezésében, októberben láthatjuk Carlo Goldoni vígjátékát, A kávéházat, amelyet Anca Bradu jegyez rendezőként. Moravetz Levente és Venczel Péter Ali baba és/vagy negyven rabló című musicalének ősbemutatóját Vadas László dirigálja, a Képzeld, beteg! című zenés-táncos pszichodrámát pedig Árkosi Árpád – ezt a bemutatót szilveszterre tervezi a társulat. Parti Nagy Lajos Mauzóleum című színműve februárban kerül a nézők elé Szabó K. István rendezésében, áprilisban pedig Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című művét mutatják be, amelyet Zakariás Zalán rendez.

A temesvári színház a Brémai muzsikusokat adja elő – ennek dátumáról még nem tájékoztatott a társulat. Idén nem hirdetnek meg külön-külön nagyszínpadi, illetve stúdióbérletet. A bérleteseknek ugyanakkor választási lehetőséget biztosítanak: a hat előadásból négy állandó, amely mellé a maradék kettőből választhatnak egyet, illetve mindkettőt, így ennek alapján öt, illetve hat előadásra szóló bérletet válthatnak.

A bérletek ára 35 és 150 lej között változik: a legolcsóbbak a kedvezményes bérletek, amelyeket egyetemisták, diákok és nyugdíjasok válthatnak, a legdrágábbat pedig, az úgynevezett mecénásbérletet azon nézőknek ajánlják, akik a bemutató előtti „előbemutatón” szeretnék megtekinteni az előadásokat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés