Hirdetés

Az utolsó ember Kolozsváron

A Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében két alkalommal, vasárnap és hétfőn este 8 órától tekinthetik meg az érdeklődők a budapesti Szputnyik Hajózási Társaság és a házigazda teátrum koprodukciójában létrehozott Social Errorcímű előadást.

2013. október 30., 20:182013. október 30., 20:18

Az előadást Bodó Viktor, a magyarországi társulat vezetője rendezte az Európai Színházi Unió felkérésére, melynek társult tagja a Szputnyik Hajózási Társaság is.  A nemzetközi projektben öt európai országból vesznek részt társulatok, a Szputnyik Hajózási Társaság, és a kolozsvári magyar színház mellett a Schauspielhaus Graz (Ausztria), a Staatstheater Mainz (Németország), a Centraltheater Leipzig (Németország), a budapesti Nemzeti Színház és a Fondazione Teatro Due (Olaszország). Az előadás próbafolyamata Budapesten zajlott, a bemutatóra 2013. január 19-én került sor a grazi Schauspielhausban. „A projekt kiindulópontja egy kérdés: miért nem tud az ember olyan társadalmi formát létrehozni, amelyben a többség boldogan tudna élni?” – olvasható a produkció ismertetőjében. Az előadás formailag egy „társadalmi túlélő-show”, amely egyszerre használja fel egy valóságshow, társasjáték és egy szociálpszichológiai kísérlet elemeit.

A kolozsvári teátrum közleménye szerint a produkció forgatókönyve tulajdonképpen akciósorrendeket és játékszabályokat tartalmaz, az előadás ötven százaléka improvizáció kötött játékszabályokkal és meghatározott idővel, a másik ötven százalék pedig pontosan rögzített, bepróbált kész jelenet. Bodó Viktor rendező az előadás köré fikciós történetet talált ki. „A társadalmi túlélő show játékosait többfordulós casting során választották ki, a játék tétje, hogy ki kapja meg az „Utolsó ember Grazban / Mainzban / Lipcsében / Pármában / Kolozsváron / Budapesten” rangot, és ezáltal ki kerül be a Nagy Játékba? A játékot egy showman vezeti és kommentálja végig, ő a Nagy Testvér, aki a feladatok teljesítése után a pontozza a szereplőket, vagy éppen a nézőkkel szavaztat, hiszen az ő véleményük is számít. A játék alapcsapata a Szputnyik Hajózási Táraság tíz magyar játékosából áll, hozzájuk csatlakoznak a partnerszínházak helyi beszálló játékosai” – írják az alkotók.

Minden helyszínen új előadást láthatnak a nézők, hiszen bizonyos részeket a helyi viszonyoknak megfelelően alakítanak át. A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatából Balla Szabolcs, Bodolai Balázs, Buzási András, Farkas Loránd, Imre Éva, Sigmond Rita és Viola Gábor vesz részt az előadásban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés