
Huszonöt színdarabot és egy gálaelőadást láthat a közönség a június 17. és 25. között huszonnyolcadik alkalommal megrendezendő Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, amelyen valamennyi erdélyi magyar kőszínház fellép.
2016. május 02., 17:312016. május 02., 17:31
A felső-szabolcsi kisváros és a fesztivál honlapján olvasható információk szerint a versenyprogramban a korábbi évekhez képest több díszbemutatót tartanak, az érdeklődőket pedig kifejezetten közönségbarát produkciókkal várják majd a fesztivál négy helyszínén, a Művészetek Házában, a Várszínpadon, a Rákóczi Stúdióban és Bessenyei György Gimnáziumban.
A műsort Balogh Tibor színházi szakíró állította össze, aki korábban már tagja volt a kisvárdai fesztivál zsűrijének. A versenyprogramban tizennégy romániai, nyolc magyarországi, öt szerbiai, két szlovákiai és egy kárpátaljai társulat mutatja be színdarabjait. Várhatóan tizenkét versenyelőadás lesz, hármat pedig az úgynevezett hallgatói minifesztivál keretében tekinthet meg a nagyérdemű.
A rendezvény június 17-én a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakának első- és másodéves hallgatói által összeállított kiállítás megnyitójával veszi kezdetét, az első előadás a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Csehov A sirály című darabja lesz. A hivatalos megnyitó után este kilenc órától a Csíkszeredai Csíki Játékszín Hippolyt, a lakáj, majd a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat Fade out című darabjait láthatja a közönség.
A csíkszerdai társulat a nyitónapon megtartott előadása mellett Spiró György Az imposztor című drámáját is színre viszi, de szerepel a programban a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház Szent Terézről, a karmelhegyi Boldogasszony rendjének szerzetesnőjéről szóló költői előadása, A lélek röpte, Gábor Andor, Bakonyi Károly és Szirmai Albert jegyezte népszerű operett, a Mágnás Miska a budapesti Turay Ida Színház tolmácsolásában, Szíjártó Tímea-Aletta Az eset című drámája a nagyváradi Szigligeti Színház színrevitelében.
Érdekes előadásnak ígérkezik Ingmar Bergman svéd filmrendező Őszi szonáta című filmjének forgatókönyvéből készült színpadi játék, amelyet a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Komáromi Jókai Színház, a soproni Petőfi Színház, a mikházi Széllyes Sándor Csűrszínház, a győri Forrás Színház és a Pesti Magyar Színház koprodukcióban mutat be, az ExperiDance tánckara és békéscsabai Jókai Színház Frank Sinatra A hang - egy életmű hangban és táncban című darabja, valamint a híres francia énekesnőről, Edith Piafról szóló Piaf-menet című előadás a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és az Újvidéki Színház közös produkciójában.
A bemutatók sorában három Moliere-darabot is láthat a közönség: az Úrhatnám polgárt és A nők iskolája című vígjátékokat a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház hozza el Kisvárdára, míg a dramatikus Mizantrópot a Kassai Thália Színház állítja színpadra.
A veszélyesnek minősített épülete miatt tavaly bezárt bukaresti Nottara Színház Eugene Ionesco Az új bérlő, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Hair, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Lev Birinszkij Bolondok tánca, a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül, míg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Bartis Attila A nyugalom című darabjával versenyez a fesztivál díjaiért.
A közönség megtekintheti emellett a budapesti Madách Színház Csoportterápia című musicaljét; William Shakespeare klasszikusát, a Rómeó és Júliát a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének harmadéves színészosztálya előadásában; Garaczi László és Toepler Zoltán Brahms és a macskák című színjátékát a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház tolmácsolásában; Székely Csaba A Homokszörny című színpadi művét a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház bemutatásában és a Kolozsvári Állami Magyar Színház Hullámtörés című előadását.
Június 25-én, az utolsó fesztiválnapon a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza Sergi Belbel Halál című drámáját, a budaörsi Latinovits Színház pedig Szigligeti Ede klasszikusát, a Liliomfit viszi színre. A díjátadással egybekötött záróünnepség után a Fővárosi Nagycirkusz művészei adnak gálaműsort.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!