2011. április 27., 09:192011. április 27., 09:19
Mint elmondta, egyetlen évben sem érkezett annyi támogatási igénylés hozzájuk kulturális rendezvényekre, mint idén, azonban az önkormányzat anyagi lehetőségei nem engedik meg, hogy ezeket finanszírozzák. Mindössze a saját programjaikra jut pénz, különben is szeretnék elkerülni, hogy részrehajlással vádolják őket. Az eseménysorozat egyébként április 29-én kezdődik a szatmári béke megkötésének 300. évfordulója alkalmából tartott kiállítással és kerekasztal-beszélgetéssel. Május elején kerül sor a hagyományos Német Kulturális Napokra, május 19. és 29. között pedig Sorompók nélkül címmel ötödik alkalommal tartanak nemzetközi színházi fesztivált.
Ez alkalomból fellép majd a Szatmárnémeti Északi Színházban, illetve a tűzoltótorony mellett felállítandó szabadtéri színpadon a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a bukaresti Arca Színház, a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház, a Nagyváradi Állami Színház, a marosvásárhelyi Ariel Színház, a budapesti Hoppart Színház, a bukaresti Odeon Színház, a pármai Ferrari Színház, a budapesti Bárka Színház és Új Színház, valamint a Râmnicu Vâlcea-i Ariel Színház társulata. A városnap május 28-án lesz, a szatmári magyarság által kedvelt családi hétvégét pedig idén június 4–5-én szervezik. Június 23–25-én nemzetközi dzsesszfesztivált tartanak, július 8–9-én pedig nemzetközi rockfesztiválra várják az érdeklődőket. A Partiumi Magyar Napok című rendezvénysorozatot augusztus utolsó hétvégéjén tartják, a 34. nemzetközi szimfonikus zenei fesztivál, a Szatmári Zenei Napok pedig szeptember 29. és október 20. között lesz a szatmárnémeti filharmónia szervezésében. Decemberben megszervezik a szintén hagyományos Christmas Festet, ahol a rock-, dzsessz- és népzenei koncertek mellett számos más programmal is várják a szórakozni vágyókat.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!