Hirdetés

Az ekhós szekér nyomában Farkaslakán

Ha ekhós szekér éppenséggel nem is, de személygépkocsi és autóbusz annál több érkezett Farkaslakára, ahol a hét végén szervezték az Ekhós szekér nyomában elnevezésű, 15. alkalommal rendezett felnőtt amatőr színjátszó találkozót, amelynek keretében mintegy kétszázharmincan léptek fel. 

2013. november 17., 17:432013. november 17., 17:43

Az ilyen találkozók a tulajdonképpeni nagy alkalmak, amelyekért érdemes színpadra lépni – mondta el László Judit, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársa, a rendezvénysorozat szervezője. Úgy fogalmazott, idén jóval népesebb volt a résztvevők tábora, mint tavaly. Összesen tizenkilenc udvarhelyszéki településről érkeztek csoportok, illetve a révkomáromi ÉS?!Színház. Udvarhelyszéken egyébként huszonhárom településen működik színjátszó csoport. “A felvidékiekkel uniós pályázat jóvoltából vettük fel a kapcsolatot, ők hívtak meg először. Az a projekt már lejárt ugyan, de úgy látszik, igencsak elérte a célját, mert Udvarhelyszékről immár több év óta járnak műkedvelőink a nyári találkozóikra, illetve ők is rendszeresen jönnek a forrásközpont által szervezett fesztiválra.

Saját darabbal is jelentkeztek

A szervezőtől megtudtuk, hogy tavalyról csak egy produkciót hoztak át, a csoportok túlnyomó többsége új előadással lépett fel. Lendületesek, igényesek a műkedvelők, s ezt már a találkozók hozadékának tartja a szakember, hiszen ilyen alkalmakkor látnak, tanulnak egymástól a résztvevők, és minden egyes alkalom előrelépést jelent. A kobátfalviak saját maguk írták az előadott jelenetet. A találkozó egyik legemlékezetesebb pillanata volt, amikor a férfiak lájbiban, fekete kalapban, az asszonyok pedig stílusos és rikítóan tarka jelmezben jelentek meg a színpadon. A műkedvelők nem csupán értelmiségiekből vagy pedagógusokból állnak, minden társadalmi kategória és korcsoport képviselteti magát. Külön érdekesség és pozitívum, hogy – főleg a két Homoród mentén – az unitárius lelkészek is kiveszik a részüket a kulturális élet szervezéséből, sőt olykor maguk is fellépnek a színpadon. Ez annak az eredménye, hogy az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) 1997 óta rendszeresen megszervezi az unitárius egyletek keretében működő színjátszók fesztiválját, amely erdélyi szinten mintegy 400–450 főt mozgat meg minden alkalommal.

“Jeles hagyományt mentenek át a mába”

Jelen volt a találkozón a Kárpát-medencei Amatőr Szín-Játékos Szövetség elnöke, Regős János is, aki nagy örömmel mondta, majdhogynem hihetetlen számára, amit itt látott, hiszen Magyarország vidéki településein, ha nem is teljesen ismeretlen a műkedvelő színjátszás, de manapság már nagyon ritka. “Ezt az önszerveződő mozgalmat minden bizonnyal az egészséges falusi környezetek gerjesztik. Büszkék lehetnek az udvarhelyszékiek, hogy ezt a nemes hagyományt sikerült átmenteniük a mába” – mutatott rá Regős. A farkaslaki Tamási Áron Művelődési Ház, a helyi polgármesteri hivatal jó gazdája volt a találkozónak, akárcsak a kecseti műkedvelők is, akiknek olyan kicsi a kultúrházuk, hogy háromszáz ember oda be nem fért volna, de azért jöttek, segítettek, és sok-sok kosárnyi fánkkal vendégelték meg az egybegyűlteket. A rendezvénysorozatot Hargita Megye Tanácsa, a forrásközpont és a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár támogatta. A következő seregszemle helyszínének biztosítását Kobátfalva vállalta: jövő év novemberében mindenkit várnak majd a Farkaslakával szomszédos Siménfalva község kultúrházába.

Simó Márton

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés