Hirdetés

Az éhezők viadala: értekezés a hatalom természetéről

KÖZELKÉP – Végéhez érkezett Az Éhezők viadala-trilógia, amely végül csak a film alapjául szolgáló regény formájában trilógia, mivel az utolsó részt – a Harry Potter alkotóitól vett ötlettel – a nagyobb szüszpansz (és persze jegybevétel) kedvéért két epizódban forgatták le.

Balogh Levente

2015. december 08., 13:162015. december 08., 13:16

A film története és látványa méltó az előző részekhez – már az utolsó mintegy öt percig –, a zárás ugyanis a korrekt young adult-történetet a rózsaszínre festett szobákba való lányregények szintjére süllyeszti.

Persze maga a disztópikus történet is eleve kevés újdonsággal szolgál – a valószínűleg valamikor a jövőben játszódó sztori tulajdonképpen egy régi toposzt mond fel újra: a nép egyszerű gyermeke kiemelkedik övéi közül, és a lázadók élére állva megdönti a diktatúrát. Ugyanakkor a karakterek, illetve a politikum természetéről szóló, csak néhol közhelyes, jórészt viszont egész jól eltalált megállapítások, és a fantáziadús történetszövés a műfaj jobb alkotásai közé sorolja a filmet – például A beavatotthoz vagy Az útvesztőhöz képest.

A befejező rész ott veszi föl a történet fonalát, ahol az előző rész abbamaradt: a lázadók Panem mind a 13 körzetéből összefognak Snow elnök diktatórikus rendszere ellen, a főszereplő, Katniss Everdeen, a Fecsegőposzáta pedig a lázadók politikai vezére, Coin elnök tiltása ellenére útnak indul, hogy végezzen az életét tönkre tevő, körzetét porrá bombáztató Snow elnökkel. Útja során egy kommandós egység mellett barátai, Gale és Finnick is elkísérik, valamint Peeta is velük tart, aki azonban amiatt, hogy Snow elnök átmosatta az agyát, és kitöröltette az emlékeit, elsősorban nem Snow, hanem Katniss életére jelent veszélyt.

A csapatra Kapitólium városában halálos csapdák sora vár – gyakorlatilag egy újabb éhezők viadalán kell végigküzdeniük magukat. Ennek fényében a brigád tagjai hullanak, mint ősszel a legyek – a Kapitólium kapujához már csupán maroknyian érkeznek meg.

A sztori, ahogy azt eddig is megszokhattuk, izgalmas, látványos és fordulatos, a legnagyobb – bár bizonyos jelekből előre látható – fordulatot a végén sütik el az alkotók. Az éhezők viadala ennek nyomán válik átlagos young adult-sztoriból a hatalom természetrajzáról való értekezéssé, és újabb emlékeztetővé arról, hogy a hatalom korrumpál, az abszolút hatalom pedig abszolút korrumpál.
Jennifer Lawrence ebben az epizódban is kiválóan hozza a néha bizonytalankodó, de kulcshelyzetekben mégis határozott és erős harcos karakterét, mint ahogy Donald Sutherland is kitűnő Snow elnök szerepében, akárcsak Julianne Morre Coinéban.

Kár, hogy zárásként oly módon varrja el a történet szálait, hogy attól még a Romana regénysorozat szerzői is elismerően csettintenének – jó, elhisszük, hogy a célba vett, jórészt fiatal lányokból álló célközönség erre vevő, de azért egy kicsit mégiscsak túltolták a sziruposságot. A kevesebb több lett volna belőle – a Fecsegőposzátából minden átmenet nélkül tyúkanyóvá váló főhős valahogy nem az igazi.

Az éhezők viadala – A kiválasztott 2 (The Hunger Games: Mockingjay – Part 2. Amerikai kalandfilm, 136 perc). Rendezte: Francis Lawrence. Szereplők: Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson, Liam Hemsworth, Woody Harrelson, Julianne Moore, Elizabeth Banks, Donald Sutherland. Írta: Suzanne Collins regénye alapján Danny Strong. Kép: Jo Willems. Zene: James Newton Howard.

Értékelés az 1–10-es skálán: 7

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés