A köz címmel mutat be új táncelőadást az Udvarhely Néptáncműhely szombaton este 8 órától a székelyudvarhelyi művelődési házban.
2014. február 05., 20:012014. február 05., 20:01
A produkció beharangozó sajtótájékoztatóján Antal József koreográfus, az Udvarhely Néptáncműhely megbízott ügyvezetője elmondta, A köz című előadásuk az egyén és a közösség viszonyát boncolgatja.
„Nem az a lényeg, hogy a néptánc formakincsét, esetleg a mozgásszínház elemeit használjuk-e, hanem az, hogy érthetővé váljék az alapgondolat, amely az individualizmusra épülő világban a közösséget bomlasztó folyamatokat igyekszik elemezni és ábrázolni\" – fogalmazott a produkció koreográfusa. Az új előadást február 15-én és 20-án is műsorra tűzi a társulat ugyancsak este 8 órától.
A koreográfus elmondta, hogy karácsony előtt, a nagy programkavalkádban nem kapott elég figyelmet az interaktív műsoruk, amelyet a téli ünnepkörhöz kapcsolódó hagyományokból állítottak össze. A produkciót a továbbiakban is műsoron tartják, Furik Rita koreográfus pedig hasonló előadásokat készít a farsangi, a húsvéti és az őszi néphagyományok felhasználásával. Ezeket nemcsak a művelődési házban mutatná be az együttes, hanem iskolákban is, amennyiben erre igény mutatkozik.
Az öt állandó taggal működő tánccsoporthoz az év végi előadás „külsősei\" közül ketten – András Loránd és Joó Renáta – továbbra is együttműködnek a táncműhellyel. Elekes Gyula, a székelyudvarhelyi művelődési ház igazgatója ugyanakkor elmondta: hamarosan felnőttek számára indítanak néptánctanfolyamot.
Simó Márton
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!