Hirdetés

Az eddigi legátfogóbb TIFF-re készülnek Kolozsváron

Jubileumot ünnepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF), amelyet idén tizenötödik alkalommal szerveznek meg, Tudor Giurgiu fesztivál- és Mihai Chirilov művészeti igazgató szerint pedig ez lesz az eddigi legátfogóbb és legtartalmasabb kiadás mind a filmfelhozatal és a meghívottak, mind pedig a koncertek tekintetében.

2016. május 17., 16:392016. május 17., 16:39

A seregszemle szervezői új helyszínekről, különleges vetítésekről, valamint a május 27. és június 6. között sorra kerülő fesztivál tematikus szekcióiról is beszámoltak keddi sajtótájékoztatójukon, Chirilov pedig szokásához híven azokat az alkotásokat is felsorolta, amelyeket szerinte kár lenne kihagyni.

A TIFF művészeti igazgatója például mindenképpen ott lesz a Robert De Niro főszereplésével készült, pontosan negyven éve bemutatott Taxisofőr vetítésén, amelyet a Főtéren tartanak, a közönség így az ország egyik legnagyobb mozivásznán láthatja Martin Scorsese digitálisan felújított alkotását. Tudor Giurgiu erre megjegyezte, hogy a főtéri események közül ő a 2015-ös Mad Max – A harag útja című filmet nem fogja semmiképpen kihagyni.

Új helyszínek a városban és a környéken

A fesztiváligazgató az új helyszínekről is beszámolt: a TIFF június elsejei magyar napjának délutáni-esti összejövetelét új helyszínen, a gyalui várkastély udvarán tartják, ahol bemutatják Gárdos Péter Hajnali láz című alkotását, emellett pedig két magyar zenekar, a Republic és a Bagossy Brothers Company fog koncertezni.

Az előző években a Monostor lakónegyedben felállított szabadtéri vásznat ugyanakkor ebben az évben a Donát negyedbe költöztetik, ahol a Szamos open air elnevezésű térre várják majd a filmkedvelőket. A helyszínek száma újabb kolozsvári filmszínházzal bővül, idén ugyanis a Monostor negyedi, frissen felújított Dacia moziban is lesznek vetítések – a létesítményben Giurgiu szerint az ország egyik legkorszerűbb technikai felszerelése fogja kiszolgálni a nézőket. A TIFF idei kiadásán a fesztiválozók számára a belvárosi Uránia-palotát is megnyitják, ahol minden este koncerteket tartanak majd főként romániai zenekarok.

Tudor Giurgiu elmondta, ő azon a véleményen volt, hogy a tizenöt éves évfordulót nem kell „túlreagálni”, a legfontosabb ugyanis a folyamatos fejlődés, Mihai Chirilov szerint azonban igenis jelentősége van a jubileumi fesztiválnak. „Ez egy jó alkalom arra, hogy a mozi szembenézzen saját tükörképével, ezért szól az egyik idei tematikus szekció magáról a filmművészetről” – magyarázta a seregszemle filmválogatásának összeállításáért felelős művészeti igazgató.

A Cinema, mon amour (Szerelmem, a mozi) elnevezésű szekcióban számos országból érkező dokumentumfilmeket vettenek, amelyek a legkülönbözőbb nézőpontokból mutatják be a filmművészetet. A másik tematikus egység az #Animal elnevezést kapta: ezzel kapcsolatban Chirilov úgy fogalmazott, hogy nem az Animal Planet filmcsatornán futó természetfilmekre kell gondolni, hanem olyan fikciós alkotásokra, amelyekben állatok „alakítják” a főszerepet. Az idei TIFF-en egyben saját szekciót szentelnek Litvániának, Libanonnak és Horvátországnak.

Életműdíjban részesül a magyar színház örökös tagja

Gazdag lesz a magyar és a román filmnapok felhozatala is: a június elsejei magyar napon Nemes Jeles László Oscar-díjas Saul fia című alkotásán kívül (amelyben a kolozsvári Molnár Levente is játszik) bemutatják többek között Fliegauf Bence Liliom ösvény és Horváth Lili Szerdai gyerek című filmjét. Giurgiu külön megemlítette Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című 2015-ös filmjét, amelyet először vetítenek Kolozsváron.

A román filmnapokra két alkotás érkezik egyenesen a cannes-i filmfesztiválról: bemutatják Cristi Puiu Sieranevada, illetve Bogdan Mirică Câini című filmjét, a román filmek versenyprogramjába pedig első alkalommal került be olyan rendező alkotása, aki a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen végzett: Ion Indolean (Tudor Giurgiu egykori tanítványa) Discordia című filmjével szerepel a szekcióban.

Az idei TIFF fontos magyar vonatkozása, hogy Orosz Lujzát, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagját életműdíjjal tüntetik ki. A szervezők egyelőre nem tudtak biztosat mondani arról, hogy ki lesz az idei fesztivál különleges meghívottja – Giurgiu úgy fogalmazott, „a következő napokban még bármi megtörténhet”.

A fesztiválozók a TIFF május 27-i nyitógáláján azt az öt szereplőt is megismerhetik, akik a rendezvény idei reklámvideóiban szerepelnek, egy–egy ismert, immár kultikussá vált filmjelenetet adva elő – illetve ők szerepelnek a plakátokon is. A szereplők egyike sem professzionális színész, Tudor Giurgiu pedig arról számolt be, hogy a kampánnyal azt szerették volna hangsúlyozni: Kolozsvár olyan barátságos város, ahol bármelyik utcasarkon akármelyik pillanatban történhetnek különleges dolgok.

Mindezzel hozzá szeretnék segíteni a kincses várost, hogy 2021-re elnyerje az Európa Kulturális Fővárosa címet. Arra a kérdésre, hogy tizenöt év múlva hogyan látják a fesztivált, Mihai Chirilov úgy fogalmazott: a TIFF legnagyobb előnye minden bizonnyal akkor is az lesz, hogy „a filmet készítők és filmet nézők közötti találkozások mindig különlegesek”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés