
Fotó: Boda L. Gergely
Kiállításokkal, koncertekkel, filmekkel, mozgásszínházzal, műhelyfoglalkozásokkal várja péntektől az érdeklődőket az egykori marosvásárhelyi vendéglő, az Aranykakas kertjében nyíló Szféra kortárs művészetek tere.
2016. augusztus 25., 19:382016. augusztus 25., 19:38
A 4. Vásárhelyi Forgatag keretében nyitja meg kapuit péntek délután 4 órakor a Szféra kortárs művészetek tere. A kiálításoknak, koncerteknek, filmvetítéseknek, előadásoknak az egykori marosvásárhelyi vendéglő, az Aranykakas kertje ad helyet, az esti buliknak pedig a Sörház (Sinaia) utcai Bunker.
Péntek délután 4 órakor az Aranykakas kertjében műhelyfoglalkozás kezdődik: a telefonnal való fotózást, videózást tanulhatják ki az érdeklődők. Délután 5 órától koncertre várják a vásárhelyieket, fellép az Iszlai live szett (Kolozsvár), 6-tól pedig az Erdélyi Slam Poetry Bajnokság országos döntője következik. Erre az eseményre öt városi selejtező legjobbjai érkeznek, hogy összemérjék tudásukat. A döntő a slam versenyszabályai szerint zajlik, a helyszínen már nem lehet csatlakozni a versenyhez, ott már csak a selejtezők valamelyikén továbbjutott ifjú slammereké a színpad. A döntőre Kolozsvárról, Nagyváradról, Székelyudvarhelyről, Sepsiszentgyörgyről és Marosvásárhelyről érkeznek a fiatal tehetségek. Este 8-tól a Koszika and the Hotshots koncertezik.
Erdélyi rövidfilmeket vetítenek
Fél 11-kor kezdődik a Szféra Cyrcus – mozgásszínházi performansz, az András Lóránt társulat bemutatója, fél 12-től pedig koncertek kezdődnek a Bunker kocsmában. Szombat délelőtt 11-től a SHORTcuts – erdélyi rövidfilmmaraton veszi kezdetét az Aranykakas kertjében. A szervezők szerint szép lassan Erdélyben is megalapozza magát a profi filmkészítés. Workshopok, táborok, egyetemi képzések keretében rengeteg színvonalas, kreatív, vicces rövidfilm készül (élőszereplős és animációs egyaránt), ezekből válogattak és mutatnak be Szabó R. Ádám és Németh Szabolcs Előd filmkritikusok.
Ugyancsak 11-kor indul a Kreatív kerámiaműhely – amely nagyszerű lehetőség ajándékok készítésére, a fazekasság apró trükkjeinek a megismerésére a Marosvásárhelyi Örmény–Magyar Kulturális Egyesület szervezésében. A Vinterio Furniture – Outdoor bútor-újrahasznosító műhellyel is 11 órától kezdődően lehet ismerkedni, régi bútordarabok átfestését, megújítását végezni, ötleteket ellesni. Délután 2 és 4 óra között az elektronikus zenéé a főszerep, 3 és 5 óra között pedig Ruszuly Ervin koreográfus tart műhelygyakorlatot Cirkuszra fel címmel.
Délután 4 órakor több program is kezdődik: Kamasznak lenni címmel workshopot tartanak, a fiatal zenészek a Bolyai zenekörrel csiszolhatják gitártudásukat, lesz közös éneklés is, a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat pedig AnyaLátó című tematikus lapszámát mutatja be. Délután 5-kor a Lektor Kiadó könyvbemutatójára kerül sor, 6-kor a temesvári Brum, 8-tól a budapesti Fixi 4 koncertezik. Este fél 11-kor a Bunkerben mozgásszínházi performansz lesz látható az András Lóránt társulattól, majd koncertek következnek.
Vasárnapra is készülnek
Vasárnap délelőtt 11-kor nyílik a Szféra. Folytatódik a rövidfilmmaraton, lesz performansz, workshop, kerámiaműhely, valamint bútor-újrahasznosító műhely. Délután 2-től elektronikus zene, táncelőadás, valamint fotó- és videoworkshop várja az érdeklődőket. Délután 3 és 5 óra között Cirkuszra fel workshop, 4 órától Épp testben címmel felolvasószínházra várják az érdeklődőket. Ugyancsak 4-től gitár- és énekműhely kezdődik. 5 órakor fellép a Moonfellas (Marosvásárhely), 6 órától a FUNKorporation (Kolozsvár, Marosvásárhely), 8-tól a Riddim Colony (Budapest). Az állandó kiállítások között látható lesz ez alatt a három nap alatt Korodi Eszter Anya nélkül/Anyával című egyéni kiállítása.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!