2009. május 13., 10:002009. május 13., 10:00
„Nem ezzel a céllal hoztuk létre ezt a rendezvényt, de ha már így történt, annál jobb” – mondta el lapunknak Selyem András, hozzáfűzve, hogy az Orient Express című előadás lényegében audiovizuális utazás a néhai keleti tömb országaiban.
Az érdeklődők szombaton este a Lázár-kastélyban egy olyan „cinemixet” láthatnak, ahol az 1950–80-as évek közötti időszak mindennapjaiba nyernek bepillantást. Az egykori Szovjetunió, Magyarország, Románia, Csehszlovákia, Lengyelország, és a Német Demokratikus Köztársaság életképei elevenednek meg a filmvásznon.
„Nem véletlenül mutatjuk be ezt az összeállítást éppen a kommunizmus bukásának 20. évfordulóján” – hangoztatta a kulturális referens. Az Éjszakák a kastélyban rendezvénysorozat keretében egyébként havonta egy-két alkalommal szerveznek valamilyen kulturális rendezvényt, a tervek szerint színházi előadásokat, irodalmi és táncesteket, de akár koncerteket is elképzeltek a szervezők.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.