Hirdetés

AudioPuck: meseolvasással vesznek részt a gyerekek oktatásában a kolozsvári bábszínészek

•  Fotó: Puck Bábszínház

Fotó: Puck Bábszínház

Elkezdődött május 1-jén a kolozsvári Puck Bábszínház új projektje, amelynek keretében hetente kétszer – kedden és pénteken – hallgathatnak meg egy-egy mesét a gyerekek, a bábszínház színészeinek felolvasásában.

Krónika

2020. május 02., 08:002020. május 02., 08:00

2020. május 02., 11:482020. május 02., 11:48

A produkciók a bábszínház honlapján (http://teatrulpuck.ro/audiopuck-2/) elérhetőek. Az intézmény lapunkat úgy tájékoztatta, hogy a projekt a bukaresti Oktatási és Kutatási Minisztériummal közösen jött létre, célja részt venni a gyerekek otthoni oktatásában. Minden kedden és pénteken két-két új mese kerül fel a bábszínház honlapjára, egy románul, egy pedig magyarul.

A magyar társulat színészei különböző népek gyerekirodalmából válogattak, míg a román társulat az kisiskolások tantervébe illeszkedve a kötelező iskolai anyagokat olvassák fel.

Hirdetés

Erre az elosztásra utal a projekt neve is, mely magyarul AudioPuck – Népek meséi, románul pedig AudioPuck – Poveștile copilăriei. Az első két felolvasás már elérhető a honlapon. A két választott mese A nyúl és a tavaszi hó (mongol mese), amelyet Urmánczi Jenő olvas fel, valamint a Pupăza din tei (írta: Ion Creangă), Radu Lărgeanu előadásában. A hangfelvételek egészen keddig, május 5-ig lesznek elérhetők, amikor az újakra cserélik őket. A felolvasás sorozat több héten keresztül fog tartani, hiszen közel 50 mesecímet foglal magába a projekt.

Továbbá folytaja a bábszínház a bábelőadások közvetítését is, amelyeket továbbra is a WonderPuck Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/wonderpuckcluj/) lehet elérni. Szombaton, május 2-án az Én vagyok Pinokkió (Călin Mocanu rendezésében), valamint az Ali Baba és a negyven rabló (Ali Baba și cei 40 de hoți) lesz látható, amelyet Traian Savinescu rendezett. Mindkét előadás 18 órakor kezdődik, s a kezdést követően még négy órán keresztül lesznek elérhetők.

Vasárnap, május 3-án szintén két előadás válik elérhetővé 18 órakor. A magyar társulat részéről a Hófehérke és a hét törpe (rendezte: Varga Ibolya), a román társulat részéről pedig az Alfonzó és a boszorkány (Alfonso și vrăjitoarea), amely egy nonverbális előadás, Decebal Marin rendezésében. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés