2009. április 09., 23:072009. április 09., 23:07
A rendezvény egyik érdekessége, hogy a 9. és 18. század között keletkezett 183 vallásos tárgyú művet végre nők is láthatják majd: ugyanis az Áthosz-hegyi kolostorokat évszázadok óta csak férfiak látogathatták, nők nem. Az Áthosz-hegy és a bizánci birodalom: a Szent Hegy kincsei című kiállításon az észak-görögországi szerzetes köztársaság húsz kolostora közül kilencnek kincsei csodálhatók meg.
A thesszaloniki múzeum kurátorai által válogatott anyag először hagyja el Görögországot, sok darabja pedig magát a Szent Hegyet is. „Könnyen lehet, hogy ezeket a műveket ezután hosszú évekig nem látjuk ismét, sőt talán soha többé” – mondta a sajtónak Raphaelle Ziadé, a kiállítás biztosa, aki maga is csak fotókon láthatta korábban az anyagot.
Bizánc császárainak adományai és szerzetesek munkái, ikonok, drágakő díszítésű aranyszálú szőttesek, ezüst- és aranyozott kupák, gondosan megmunkált fatárgyak tanúskodnak e művészet gazdagságáról. A kiállítás közepén egy hangszigetelt, templomot idéző teremben az Áthosz-hegy vallásos énekeit lehet hallani.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.