
Átadták az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjait a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdiószínházában. A hétvégi gálán irodalom, vizuális művészetek, zeneművészet, színházművészet, valamint a film és a televíziózás kategóriában 42 fiatal alkotó vehette át az egyéves időtartamra biztosított havi 770 lejes támogatásról szóló oklevelet.
2015. május 17., 19:032015. május 17., 19:03
Az esemény keretében kiállítás nyílt a 2014-es képzőművészeti díjazottak munkáiból, az alkotásokat Sipos László festőművész, grafikus méltatta. A résztvevők a 2014-ben irodalom, zeneművészet, film és televízió, valamint színházművészet kategóriákban díjazott ösztöndíjasok műsorát nézhették meg.
Köszöntőbeszédében Markó Béla, az Ösztöndíjbizottság elnöke kifejtette, az elbíráló testületben ez évben is vita folyt arról, hogy melyek azok a szempontok, kritériumok, amelyek alapján elbírálják a beérkezett pályázatokat, és amelyek révén valamiféleképpen meghatározható az, amit ma erdélyiségnek tekintünk. Mint mondta, ma már sok szempont, mint például az állampolgárság vagy az állandó lakhely viszonylagos, és kérdésként merül fel az is, hogy miért fontos az erdélyiség, amikor egységes magyar kultúráról beszélünk.
Úgy vélte, minden dilemma ellenére kell erdélyiségről beszélni, ez ugyanis nem elválasztó, hanem gazdagító tényező: meggyőződése szerint van olyan erdélyiség – elég csak Kós Károlyra vagy Bánffy Miklósra gondolni –, amely hozzáad az egységes magyar kultúrához. „Nekünk ezzel az erdélyiséggel, az ezt képviselő alkotókkal szemben van felelősségünk\" – hangsúlyozta az ösztöndíjbizottság elnöke. Mint mondta, a közéletben vita van az értelmiség felelősségéről is, pontosabban, hogy van-e felelőssége a művészeknek, köztük a fiatal alkotóknak is a társadalommal szemben.
Meglátása szerint minden értelmiséginek felelőssége van mindazzal szemben, ami a körülötte lévő társadalomban történik, ám ezt a felelősséget az alkotók csak akkor gyakorolhatják, ha maga a társadalom is felelősséget visel velük szemben. „Hogyan lehet alkotóktól, értelmiségiektől felelősséget elvárni, ha kiszolgáltatjuk őket a politikának, ha kiszolgáltatjuk őket olyan támogatási rendszereknek, amelyek politikafüggőek? Nos, a Communitas Alapítvány és az RMDSZ próbálta úgy intézni ezeknek az ösztöndíjaknak a sorsát, hogy ezt a felelősséget is belevigye ezekbe az ösztöndíjakba\" – hangsúlyozta Markó Béla.
A Communitas Alapítvány idei ösztöndíjasai között szerepel irodalom kategóriában Adorjáni Panna, Bálint Tamás, Horváth Előd Benjámin, Márkus András, Muszka Sándor, Serestély Zalán, Szabó R. Ádám, Székely Örs, Visky Zsolt. színházművészet kategóriában Barabás Réka, Bende Sándor, Czikó Juliánna, Fekete Lovas Zsolt Sándor, Marosán Csaba-László, Ruszuly Ervin, Sándor Annamária, Szűcs Ervin, Váróterem Projekt.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!