Hirdetés

Átadták a 2. Székelyföldi Grafikai Biennále díjait Sepsiszentgyörgyön

Egész napos rendezvénysorozatot szenteltek a 2. Székelyföldi Grafikai Biennálénak pénteken Sepsiszentgyörgyön: a Magma Kortárs Kiállítótérben megnyílt a tavalyi fődíjas, Fürjesi Csaba egyéni kiállítása, a Gyárfás Jenő Képtárban pedig az idei szemlére beválogatott alkotások tárlatát tekinthette meg a közönség, majd a Tamási Áron Színház nagytermében került sor a díjátadó gálára.

Bíró Blanka

2012. május 21., 08:082012. május 21., 08:08

Az idei biennále a beküldött pályamunkák számában, sokszínűségében és színvonalában is túlszárnyalta az elsőt, 26 országból 340 művész küldött be 819 alkotást, a nemzetközi zsűri ebből válogatott ki 270 munkát, amelyek a tárlaton és a katalógusban is megtekinthetők. A kiállítást Sepsiszentgyörgy után Csíkszeredába, majd Marosvásárhelyre is elviszik, a tervek szerint Nagyváradon és Budapesten is bemutatják. Vargha Mihály, a szentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a tárlat megnyitóján elmondta: a grafikai szemle kimozdít a megszokottból, átfogó képet nyújt az erdélyi vizuális kultúráról, ugyanakkor a nemzetközi trendek közelebb hozásával irányt is mutat.

A szemlére benevezett művészek az intermédia és a hagyományos műfajok terén is otthonosan mozognak, ezért a tárlat izgalmas szellemi kaland, szögezte le az igazgató. Vargha Mihály emlékeztetett, hogy Sepsiszentgyörgyön szeretnék létrehozni az Erdélyi Magyar Képzőművészeti Múzeumot, az új intézménynek pedig fontos építőköve lehet a biennále.

Siklódi Zsolt, a rendezvény kurátora elmondta, ettől az évtől a három székely önkormányzat által felajánlott díjakat képzőművészekről nevezték el, így a Kovászna Megyei Tanács a Plugor Sándor-díjat, a Hargita Megyei Tanács a Nagy Imre-díjat, míg Maros megye önkormányzata a Nagy Pál-díjat adta át. A támogató önkormányzatok részéről Tamás Sándor háromszéki, Borboly Csaba hargitai tanácselnök, valamint Péter Ferenc, Szováta polgármestere hangsúlyozták a székely összefogás fontosságát, szerintük a Székelyföld értékeit az egész világnak fel kell mutatni, a kultúrát a válság dacára is támogatni kell, mert csak így lehet a térség sikeres.

Kelemen Hunor volt művelődési miniszter, az RMDSZ elnöke a díjátadó gálán megfogalmazta: ha értékalkotókról, művészekről van szó, „nem létezik provincia, csak alkotói központ”. „Sepsiszentgyörgyön nagyon erős a kortárs művészet, ez a seregszemle ennek a hagyománynak az intézményes formáját erősíti” – szögezte le Kelemen, aki abban bízik, hogy a biennálét két év múlva is támogatja majd a román művelődésügyi minisztérium. A szemle fődíját, a minisztérium által felajánlott 2000 eurós csekket Péter Ágnes magyarországi művész vehette át Egység című munkájáért.

Az ő munkáit két év múlva a következő biennále keretében egyéni kiállításon mutatják be, akárcsak idén a két évvel ezelőtti fődíjas Fürjesi Csaba alkotásait. A megyei tanácsok díjait Ioan Horváth Bugnariu romániai, Katarzyna Kalczynska lengyel, valamint Branko Nikolov bolgár képzőművésznek ítélték, ugyanakkor a szárhegyi alkotóközpont további hat különdíjat is átadott. A gála a Horváth Kornél–Lantos Zoltán etnodzsesszduó koncertjével ért véget.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el

A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
Hirdetés