A Magyar Írószövetség - csatlakozva az Arany János születésének 200. évfordulójára meghirdetett emlékévhez - vers- és novellapályázatot írt ki 45. életévüket még be nem töltött alkotók részére új művek létrehozására.
2017. július 11., 10:402017. július 11., 10:40
A pályázatok célja a magyar irodalom egyik legnagyobb alkotója, Arany János megidézése hommage, pastiche vagy egyéb lírai műfajban, illetve fordulatos novellákban, továbbá
- közölte az MTI-vel hétfőn a Magyar Írószövetség.
Mindkét pályázat kiírása szerint a Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága, a Fiatal Írók Szövetsége, a József Attila Kör, az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága és a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság tagjai küldhetnek be munkákat, tematikai megkötés nélkül.
a legfeljebb 50 sor terjedelmű költeményeket, illetve legfeljebb 25 ezer karakter terjedelmű elbeszéléseket szakmai zsűri bírálja el.
Mindkét pályázat első helyezettje 300-300 ezer, a második díjjal kitüntetettek 200-200 ezer, míg a harmadik helyezettek 100-100 ezer forint pénzjutalomban részesülnek; a zsűri által legjobbnak ítélt műveket a Magyar Írószövetség saját honlapján is publikálja.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.
Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.
szóljon hozzá!