2011. november 18., 12:232011. november 18., 12:23
Az Aradi Kamaraszínház a szegedi MASZK Egyesülettel koprodukcióban készült Kvartett, valamint az aradiak Rudolf Hess tízparancsolata című előadását láthatja a közönség és a szakmai zsűri a dél-romániai városban - olvasható a társulat honlapján.
Az idén mindkét előadás több díjban is részesült. Gyergyószentmiklóson, a IX. Nemzetiségi Színházi Kollokviumon a Balog József által rendezett Kvartettben Merteuil szerepének megformálásáért Éder Enikő elnyerte a legjobb női alakítás díját. Az előadás pedig a látványvilágáért és esszéisztikus stílusáért a zsűri különdíját kapta.
Harsányi Attila, a Tapasztó Ernő rendezésében színpadra állított Rudolf Hess tízparancsolata című produkcióban nyújtott alakításáért a legjobb színészi alakítás díját nyerte el a nagyváradi XVII. Rövid Dráma Hete Fesztiválon, a nagybányai XIX. Nemzetközi ATELIER Színházi Fesztiválon pedig a legjobb színészi alakítás díját vehette át.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.