
Fotó: Boda L. Gergely
Idén is nagy a túljelentkezés a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművészet szakán: a hét ingyenes és öt fizetéses helyre összesen 29-en jelentkeztek, tehát majdnem hárman felvételiznek egy helyre. Ráadásul a jelentkezők több mint egyharmada magyarországi.
2014. július 21., 19:172014. július 21., 19:17
Egyrészt a marosvásárhelyi intézmény jó hírneve vonzza a határon túlról is a színpadra vágyókat, másrészt az, hogy itt jóval kevesebb a vetélytárs, s más a kritériumrendszer is.
Nincs vakációs hangulat a marosvásárhelyi Köteles utcában, ugyanis míg múlt héten iratkoztak a továbbtanulni vágyó fiatalok, most a felvételi állít eléjük megpróbáltatásokat. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem ugyanis azon kevés intézmények közé tartozik, amely még mindig felvételivel rostálja a jelentkezőket
Megváltozott trendek
A Magyar Művészeti Karon alapképzésen öt szakot hirdettek meg, mindegyiken hét állami és öt fizetéses helyet. A jelentkezésekkel Balási András rektorhelyettes nagyjából elégedett.
„Más egyetemekhez képest azt hiszem, felszusszanhatunk. Igaz, van két mesterképzőnk, amelyre relatív kevesen jelentkeztek, részben azért is, mert többen jelezték, hogy csak ősszel tudnak jönni, reméljük, hogy akkor betöltik a helyeket. Azon kívül minden szakot el tudunk indítani magyar karon, annyian jelentkeztek. Általában az ingyenes helyeket töltik be, fizetéses helyre hét-nyolc éve már nem nagyon jönnek. Három-négy taníjas akad egy-egy szakra, de nem mindig telik meg a 7 plusz 5. Megváltoztak a trendek, óriási a kínálat, s csak állami helyből többet hirdetnek meg az országban, mint amennyien érettségire jelentkeznek” – magyarázta a rektorhelyettes.
Sokáig Székelyföldről érkeztek a legtöbben
A kínálatból természetesen idén is a színművészeti a legnépszerűbb, ott sosincs gond a helyek betöltésével “Idén 29-en iratkoztak be, bár a felvételi felkészítőkön adott pillanatban negyvenen is voltak, jó néhányan valószínűleg úgy látták, hogy túl nehéz lesz ez számukra” – fogalmazott az intézmény rektorhelyettese, Balási András.
Hozzátette, több mint tízen jelentkeztek idén is a határon túlról. “Minden évben van magyarországi jelentkezőnk, hiszen ez híres egyetem, itt akarnak tanulni. Persze megtörténik, hogy jönnek és mennek is” – mondja a rektorhelyettes. Hazai viszonylatban évekig a Székelyföld „szállította\" a diákokat, de ez az utóbbi időben megváltozott, mára már Temesvárról, Szatmárról, Kolozsvárról is sokan érkeznek színészképzést tanulni.
A szakmában nyilvántartják Marosvásárhelyt
Az egyetem udvarán fiatalok várakoznak a felvételi vizsgára. Érdekes azonban, hogy csak egyikük vásárhelyi, s ő sem a vizsga miatt van itt, a többiek mind Magyarországról jöttek. A 21 éves Kókai Réka például a Pest melletti Gyömrőről érkezett, mint mondja, már negyedik éve próbál bejutni színművészeti egyetemre.
„Próbálkoztam már a budapesti színin, meg a kaposvárin, már elvégeztem egy színészképzést is. Hallottam már régóta, hogy Marosvásárhelyen is van magyar nyelvű egyetem, hiszen a szakmában nyilvántartják” – mondja a fiatal lány. Hozzáteszi, azért is reménykedik, mert itt jóval kevesebb a jelentkező, Budapesten hatszázan is jelentkeznek a 12 helyre, Kaposváron három-négyszázan.
Más preferenciák szerint válogatnak
Balatonfüredről érkezett Kiliti Krisztián, aki már tavaly felvételizett teatrológiára, úgyhogy már egy éve a Köteles utcában tanul – és úgy döntött, most a színművészetit is megpróbálja. „Magyarországon próbálkoztam, de csak a második körig jutottam. Nem mondanám, hogy itt egyszerűbb a felvételi, de véleményem szerint egészen más preferenciák szerint válogatják a jelölteket. Marosvásárhelyen véleményem szerint sokkal inkább készek arra, hogy nyersebb karakterekkel dolgozzanak – Pesten nem így van. Ott kiforrott embereket keresnek” – vélekedik a fiatalember.
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
szóljon hozzá!