Hirdetés

Antropológiai filmek szemléje Budapesten

Tizenöt ország 43 alkotása szerepel a Dialëktus – Európai Dokumentum- és Antropológiai Filmfesztiválon, amelyet június 23. és 28. között rendeznek meg Budapesten. Csütörtöktől szombatig a kolozsvári Tranzit Alapítvány látja vendégül a fesztivált.

2010. június 24., 09:562010. június 24., 09:56

A Malom utcai Tranzit Házban a fesztivál Sűrű leírás – európai antropológiai film és az európai diákfilmek szekcióját vetítik. Ez összesen 23 filmet jelent, a fesztivál teljes versenyprogramjának több mint a felét. A Tranzit Alapítvány kolozsvári közönségszavazást is szervez, amelynek díját a fesztivál hivatalos díjkiosztóján, Budapesten adják majd át. Budapesten az Örökmozgóban, a Cseh Centrumban, a Vörösmarty moziban, a DocuArt Kocsiszínben és új helyszínként a Magyar Építészek Házában megrendezendő fesztiválon az Aranyszarvas díjért szállnak versenybe a filmek. A díj mellé – amely Czebe István üvegművész munkája – ezer euró is jár, míg a diákszekció nyertese 800 eurót vihet haza. A díjról kilenc főből álló, nemzetközi zsűri dönt. 

Komlósi Orsolya, a fesztivál programigazgatója elmondta, ebben az évben eggyel kevesebb szekciót indítottak, mivel nem érkezett megfelelő mennyiségű magyar nevezés. A filmeket így három csoportba sorolták: a Sűrű leírás című szekcióban az európai antropológiai filmek kaptak helyet, az európai dokumentumfilmek az Emberi történetek című szekcióban versenyeznek, a Diákmunka pedig a beküldött diákfilmek mustrája. Komlósi Orsolya hozzátette: a magyar filmek minőségét jelzi, hogy kiválóan beilleszthetőek voltak az európai mezőnybe, noha más lehetőségek állnak egy nyugati filmes és egy magyar alkotó rendelkezésére.

„A magyar filmek Magyarországról szólnak, a legritkább esetben engedhetik meg maguknak a hazai filmesek, hogy külföldön forgassanak. Nyugat-Európában ez nem így van. A legtöbb nevezés például Németországból érkezett, de a legtöbb film nem német problémáról szól” – említette példaként. A diákfilmek közül a Gaucsók: Aki nem száll fel, nem eshet le című alkotást emelte ki Komlósi Orsolya, hozzáfűzve, hogy a kihalás előtt álló életmód, a lóháton élő gaucsók kultúráját ismerheti meg belőle a közönség. Felhívta a figyelmet a Bagyéli pigmeusok a világ peremén című alkotásra is.

„Az egyik nagy kedvencem ez a film, hiszen egy kis közösségről szól, amelynek rendkívül hasonló problémái vannak, mint nekünk, magyaroknak. Ám amikor a szükség úgy hozza, hihetetlenül szorosan összefognak” – tette hozzá. Másik kedvence a Üdvözöljük Észak-Koreában! című cseh film, amely 27 cseh utazó kalandjait követi nyomon a diktatórikus országban.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés