Amikor testközelben bőgnek fel a motorok

Péntek este indultam útnak, a versenyzők már aznap időmérő edzéseken vettek részt, amelyről sajnos lemaradtam, és természetesen nem láttam azt sem, amint a kíváncsi vámosok irigykedve csodálják a jobbnál jobb és szebbnél szebb motorokat. Virradatkor már a két Komáromot összekötő hídról csodálhattam meg a napfelkeltét. Aztán a Felvidéken el is eredt az eső. Dunajska Streda, azaz Dunaszerdahely, a két hozzácsatolt községgel mintegy húszezer lelket számláló városka. Hirtelen Kézdivásárhely jut eszembe, annyi különbséggel, hogy itt 7 kilométerre található Szlovákia legújabb – figyelem, nem az első, hanem a legújabb – betoncsíkja, a Szlovákiaring.

„Székely hangok” a Felvidéken

A reggeli órákban egy járőröző rendőrautót fedezek fel egy bevásárlóközpont parkolójában. Kiszállok, lehúzzák az ablakot. Szlovákul nem tudok, és az itthoni példából okulva bedobom a bűvös dujuszpikinglis kérdést. Kérdésemre – és egyben nagy megkönnyebbülésemre – a fiatalabb rendőr azt mondja „Ez nekem nem megy!”

„Ja, akkor így jobb nekem is” – folytatom, miközben nagyon segítőkésznek bizonyulnak. Elmondják, hol kapok kávét ebben az órában, és hol tudok szállás után érdeklődni, na meg pontosan elmagyarázzák, hogy melyik út vezet a Szlovákiaringhez. Elindulok, és végig azon töprengek, hogy 2 év alatt megépítenek egy ilyen pályát, és ne legyen kitáblázva… Hopp, egy aprócska tábla, még szerencse, hogy az ablakon már egyre jobban behallatszik a motorzúgás.

Elágazás, elindulok egyiken, bizonytalan vagyok, Kisfalud határában megkérdezek egy mezőre tartó bácsit, hogy merre kell mennem. Amikor megszólal, azt hiszem, hogy egy csomafalvi bácsival beszélek: „Izé, az bennébb van” – ugyanaz a hangnem, ugyanazok a szavak és ugyanaz a „pontos” leírás, mint 850 kilométerrel keletebbre. Tény, ami tény, pályát jelző táblát mindössze 3 aprót láttam, igaz, mindig akkor bukkantak fel, amikor reményt vesztve, hogy eltévedtem, mindig vissza akartam térülni.

A 9 órás kezdés előtt pár perccel érek a vadiúj székekkel felszerelt lelátóra (nem kell néznem, hogy vajon beleülök egy rágógumiba, vagy sem). A pálya új, minden új. A szomszédságában jelenleg is folynak a munkálatok, építik a közel 100 férőhellyel rendelkező szállodát. Érdekes, pontosan 9-kor, mintegy 20 perces közökkel rajtolnak el a különböző csoportok (600-as, 1000-es, kezdők és nők) szabadedzései, és bámulatos, hogy ez precízen, másodpercre pontosan betartódik a déli ebédszünetig. Sajnálatos dolog, hogy kevés az érdeklődő, annak ellenére, hogy szlovák versenyzők is indulnak.

Talán egy dolgot lehet felróni a szervezőknek: ha nem kérek előzetes programot, fogalmam sem lett volna, hogy mi történik a betoncsíkon. Szerencsére feltalálom magam, találok egy szervezőt, akinek folytonosan a nyakára járok, és így sikerül azt is megtudnom, hogy hová függesztik ki a pénteki és szombati időmérő edzések eredményeit. Olasz, német, osztrák bajnokság is folyik egyben, de valahogy kisilabizálom, hogy a Supersport kategóriában (600 kcm) a románok közül a tavalyi első, Ionel Pascotă, míg a nagyobb teljesítményű motorokat felvonultató Superbike csoportban (1000 kcm) szintén a tavalyi bajnok, Ionuţ Mistode az első. Mondjuk az eddigi pontállást tekintve ez nem meglepő. Utolsó előtti futam, Mistode és Pascotă biztos elsők a kategóriájukban, viszont az 1000 köbcentiseknél a 2. helyért, míg a 600-asoknál a 3. helyért folyik a harc.

Zajos élet a pálya mögött

Ebédszünetben lemegyek a belső parkolóba. A pilóták nagy része ott lakik, sátor, lakókocsi… Szóval népes és mozgalmas az élet ott. Mistode panaszkodik, hogy elromlott a fékrendszere, és nem tudja, mi lesz másnap. A kolozsváriak állítgatják, szerelik az egyik motort, úgy tűnik, ott is gond van. Pascotă és csapata nyugodtnak tűnik. A németek söröznek, az olaszok zajosak. A délután kezdődő European Andurance Cup mintegy három órán át tartó állóképesség-versenyre már kezd begyűlni a közönség is. A 15 csapat közül mindössze 2 román, és esélyük sincs. Az aranyat a németek vihetik haza, még nagyobb az öröm, és még több a sör az esti díjkiosztó gálán. Amúgy hamar elcsendesedik minden, eláll a délutáni eső is. Érzem a levegőben a futam előtti egészséges feszültséget.

Elindulok vissza a városba, szállást kell találnom valahol. Elég nehéz, mert ebben a periódusban a termálfürdő vonzza a turistákat. A versenyzők közül is páran a mintegy 40 km-re található fővárosban, Pozsonyban találtak szállást. Becsengetek egy házhoz, idős házaspár, van egy szobájuk reggel 8-ig, 8 euró. Kiveszem, aludni szeretnék, ők meg mesélni, lelkesek Erdély hallatán.

Vasárnap hamar kiérek, kíváncsi vagyok mindenre. A feszültség a tetőfokon, melegítik, végzik az utolsó simításokat a motorokon. A Supersport kategória kezd, mindenki beáll a kvalifikációkon elért helyekre, és indul a futam. Egyik versenyző észreveszi, hogy gond van a motorral, berobog, megoldják, de a többieket elindítják. Nem mehet vissza, megsajnálom.

A pálya nagy előnye a nézők szempontjából, hogy a lelátóról közel 80%-a belátható, így a távolabb folyó csatákból is sokat látni. Pascotă második, de mérhetetlenül nyugodtan motorozik. Nem lassan, hanem nyugodtan. Az 5. kör után rájövök, miért is nyugodt: átvette a vezetést, és meg is nyeri a versenyt. A románok közül másodiknak Cătălin Cazacu ér be, és 3. helyen Octavian Negrea végez. A vártnál gyengébben megy a kolozsvári 33Team versenyzője, Dan Mainescu, később tudom meg, komoly gondjai voltak a motorral. Viszont az utolsó, Pannóniaringen rendezett futamon még van esélye feljutni a dobogóra.

Ha valaki azt gondolja, hogy ez nem csapatsport, nagyot téved. Hihetetlen, hogy mennyire működik a csapatszellem. Azonkívül, hogy a csapattársak segítik egymást a verseny alatt végig – például mutatják, hogy hogyan állnak az egyes körök után –, tetszett az is, hogy a lejövő pilótákat a csapattársak megtapsolják.

A Superbike kategóriában még többen állnak a rajtvonalhoz. A bemelegítő kör után és a rajt előtt iszonyatos a feszültség. A bukaresti Firesport motorosa, Mistode a románok közül az első – összesítésben a 4. – helyről indul. Elrajtolnak, azaz a kolozsvári 33Team csapat versenyzője, Zsigmond Zoltán bennragad. A lelátóról nem lehet tudni, hogy motorhiba vagy más a gond. A pályabíró mire odalépne, a pilóta elindul, de olyan irammal, hogy a végén – őrült tempót diktálva, és nem keveset rizikózva – a románok közül a 3. helyre küzdi fel magát. Egyetlen vigasza az lehet, hogy a legnagyobb ellenfele, Daniel Vargolici bukik, így utána fejezi be a futamot. A Szlovákiaringen nem dőlt el semmi, azaz csak annyi, hogy ezáltal kettejük harca élesebb lesz az utolsó fordulóban, ahol a 2. hely a tét. Mistode nem megy jól, Răzvan Filipeanu után csak a második helyen végez. Később elmondja, gondja volt a fékrendszerrel, amit nem sikerült teljes mértékben megjavítani. Azonban ő nyugodt lehet, mert a pontok alapján ő ezen kategória idei bajnoka.

Verseny után díjkiosztó, majd csomagolás. Egyesek hazafelé tartanak, mások egy másik bajnokság helyszínére utaznak, vannak olyanok is, akik még beiktattak egy edzőnapot. Mindezek tudatában igen izgalmasnak ígérkezik a RoSBK utolsó, szeptember 26-i futama, így ezen sport kedvelőinek csak azt tudom tanácsolni, hogy izgulják végig a helyszínen ezt a futamot, mert csalódni biztosan nem fognak.

Szerző: Kelemen Botond