A végeredményt látva elmondható: a három „öregfiúnak” ezúttal is összejött. Az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága igazi Indiana Jones-film – ami például a sorozat második részéről, az Indiana Jones és a végzet templomáról nem mondható el. A mostani epizód minden ízében illeszkedik az első és a harmadik részhez: nagyjából Az elveszett frigyláda fosztogatói szintjén mozog, a legjobb Indy-mozi, Az utolsó keresztes lovag pörgését már nem éri el, de ez semmit sem von le az értékéből. Az sem zavaró, hogy a főhős ezúttal nem transzcendens eredetű műkincseket hajkurász, hanem a földönkívüliek nyomait kutatja.
A sztori az ötvenes években, a hidegháború időszakában játszódik, amikor a rock and roll, az atomháború és a kommunistavadászatnak álcázott politikai boszorkányüldözés mellett az ufómegfigyelés az amerikaiak legfőbb elfoglaltsága. A filmbe mindezt bele is zsúfolták az alkotók: Indy egy titokzatos, mágneses erővel bíró kristálykoponya és egy hatezer éves, földönkívüli civilizáció által létrehozott város után nyomoz, ezúttal Peruban, miközben a szovjet titkosszolgálattal, a rettegett KGB-vel is meg kell küzdenie.
Ha már Indy kiöregedőben van, akkor méltó utód is kell, ezért felbukkan az ifjabb Henry Jones, az igazi ötvenes évekbeli lázadó: bőrdzsekiben, pilótasapkában motorozik, és utálja a kötöttségeket – a karakterből Marlon Brando és James Dean által megformált egykori hősök köszönnek vissza. Indiana Jones újabb kalandjait bemutatva más legendás filmek előtt is fejet hajtanak az alkotók: egy tömegverekedés erejéig megelevenedik a West Side Story, a főgonosz, a Cate Blanchett által játszott Irina Spalko pedig a James Bond-mozik villainjeit idézi. A legelső Indy-epizódra is visszautalnak: a női főszereplő az első filmben megismert Karen Allen, és a hírhedt 51-es körzetben játszódó üldözéses jelenetben néhány pillanatra az amerikai kormány által ott elrejtett frigyláda is bevillan.
A filmből nem hiányzik az önirónia sem: az idős Indiana Jones az ostort sem kezeli olyan ügyesen, néha csetlik-botlik, és az ökle sem annyira kemény. A korábbi részekből megszokott szituációs poénok és gegek itt is a helyükön vannak. Néhány kritikus ugyan fanyalgott, hogy miért kellett az ufóvonulatot beemelni a történetbe, de ha Indy egyszer már megtalálta a földöntúli fegyverként használható frigyládát, valamint az örök életet biztosító Szent Grált, akkor miért ne segíthetne ET-nek is, hogy hazatelefonáljon? Főleg, ha mindehhez egy klasszikus, pörgős, igazi Indiana Jones-kaland biztosítja a körítést.
B. L.
Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull). Amerikai akció-kalandfilm, 2008. Rendezte: Steven Spielberg. Szereplők: Harrison Ford, Shia LaBoeuf, Alan Dale, Karen Allen, Cate Blanchett, John Hurt. Írta: Jeff Nathanson, George Lucas. Kép: Janusz Kaminski. Zene: John Williams. Értékelés az 1–5-ös skálán: 4.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.