Ami a székely humoron túl van – Muszka Sándor új verseskötetét mutatták be a Várkert Fesztiválon

Archív felvétel •  Fotó: FAcebook/Muszka Sándor

Archív felvétel

Fotó: FAcebook/Muszka Sándor

Muszka Sándor új, székely humoron, „felállós nyeletlenkedésen” túli oldalát ismerhetik meg mindazok, akik kézbe veszik legújabb, Szégyen című verseskötetét.

Pap Melinda

2018. június 17., 16:002018. június 17., 16:00

2018. június 17., 16:322018. június 17., 16:32

A 46 balladát tartalmazó kötetet Demeter Zsuzsa, a Helikon szerkesztője méltatta a gyalui Várkert Fesztiválon az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL) által szervezett irodalmi program keretében szombaton. A nagy sikerű Sanyi bá és A lusta dög szerzője most is „hozott történeteket” ír meg, de

míg korábbi műveiben viccel oldja a bemutatott sorsok súlyát, a Szégyen mellőzi az általa magas szinten művelt székely humort, egy ápoló- és gondozóközpontban szociális munkásként szerzett tapasztalataiból ihletődött.

„Addig hülyéskedtem, míg úgy maradtam” – mondta Muszka Sándor a Sanyi bá történeteire utalva, melyeknek köszönhetően a legnépszerűbb humoristák közé jutott. „Telitalálat volt, elkaptam az ízét a székely humornak” – ismerte el, hozzátéve, hogy legújabb könyvének köze sincs ehhez. „Nekem jó humorom van, azt mondják, de ezzel már nem poénkodnék. Ezen már én sem tudtam viccelődni” – jelentette ki Muszka a Szégyenben bemutatott tragikus emberi sorsokra utalva.

Új kötete azért mellőz minden életszeretetet, könnyedséget, és csak a tragikus dolgokra koncentrál, mivel ezeknek az embereknek kilátástalan a helyzete, „ők maguk a betegség” és az egyetlen kiút számukra a vágyott halál, az idegenek temetője.

Akárcsak a téma, a versek nyelvezete is csupasz, szűkszavú, hiszen a szerző szerint „erről a témáról nem lehet körmondatokban beszélni”. Maga is kereste a megfelelő nyelvezetet, és ahogy a versek ihletői is nehezen nyílnak meg, tőmondatokban beszélnek sorsukról, úgy a kötet nyelvezete is szikár, fájdalommal telített, mellbevágó.

Előző, Magányos nőknek, bukott férfiaknak című kötetétől eltérően – melynek darabjait az Evilági együttes nem kis sikerrel zenésítette meg – a Szégyenhez nem készül zenei aláfestés. „Ember legyen a talpán, aki ezt el tudja énekelni” – mondta Muszka a versek dallamtalanságára utalva. Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia kiadásában megjelent kötetet Csillag István munkái illusztrálják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról
2025. augusztus 28., csütörtök

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson