2013. március 04., 07:142013. március 04., 07:14
Matthias Langhoff és Biró Eszter színpadi verziója Petri György fordításának felhasználásával készült, az előadás alcíme: „Tirso de Molina nyomán írta: majdhogynem Moliere, meghintve egy kevés Mozarttal és Da Pontéval, valamint Georges Bataille-jal. Műhely.”
„Egy nagy ember története, aki szembenéz a halállal, mégsem adja fel” – mondja Moliere drámájáról Matthias Langhoff Franciaországban élő német rendező, aki 2010 szeptemberében Shakespeare: Mértéket mértékkel című előadást rendezte a kolozsvári társulattal. A zseniális csábító Don Juan (Hatházi András) és az ő szkeptikus, de mégis lojális szolgája, Sganarelle (Bíró József) története a 17. század óta nem hagyja nyugodni az irodalmárokat, zenészeket, képzőművészeket. Don Juan újra meg újra csatát indít a lányok és asszonyok erénye ellen, végső ellenfele azonban az elmúlás. A Don Juan ünnepélyes vacsorája rendezőjét előadása főhőséhez hasonlóan foglalkoztatja a csábítás etikájának és a megsemmisülésbe való beletörődésnek a kérdése. „Don Juan tudja, hogy csak azáltal létezik, hogy tud csábítani, minden szörnyűséget csábításon keresztül visz véghez” – fogalmaz Matthias Langhoff, aki az általa rendezett előadásba a Don Juan-mítosz másik alapmotívumát, a halállal való szembenézést is beemelte. Le lehet győzni szerelemmel a halált? A választ a sok rétegből öszszeálló előadás jelenti, amelynek a vendégszövegek mellett a zene is szerves részét képezi. A zene Wolfgang Amadeus Mozart Don Giovanni című operájának felhasználásával Incze G. Katalin vezetésével állt össze, amelyet az előadás saját zenekara, a Wolfband szólaltatja meg. Az előadásban Hatházi Andrást, Bíró Józsefet, Kató Emőkét, Viola Gábort, Szűcs Ervint, Köllő Csongort, Laczkó Vass Róbertet, Pethő Anikót, Varga Csillát, Bodolai Balázst, Bereczky Gergőt, Orbán Attilát, Buzási Andrást és a színház három fiatal munkatársát: Imre Évát, Sigmond Ritát, Marosán Csabát láthatja a közönség, valamint a Wolfbandot Balla Szabolcs, Burcă Renáta, Viola Gábor, Laczkó Vass Róbert, Sigmond Rita, Marosán Csaba közreműködésével. A díszlettervező Matthias Langhoff, jelmeztervező Carmencita Brojboiu, dramaturg Biró Eszter. A Don Juan ünnepélyes vacsorája csak 14 éven felülieknek ajánlott. Az előadást ebben a hónapban még szombaton, március 9-én és pénteken és március 15-én este 7 órai kezdettel tűzte műsorra a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Az előadásokra on-line is lehet jegyet vásárolni a www.biletmaster.ro honlapon.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.