2009. február 06., 09:322009. február 06., 09:32
Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti aligazgatójaként tevékenykedő drámaíró-dramaturg szerint az Alkoholisták mintegy véletlenül született darab – alapötletül egy gyógyult alkoholista nővel készült interjú szolgált, aki ebből a mindig törékeny, rendkívül ingatag pozícióból tekint vissza elképesztő humorral korábbi életére.
„Hirtelen egy szabad, rendkívül okos nő állt előttem a maga rettenetes erejével és kisugárzásával, valami olyasféle vibrálással, amivel csak a görög hősök bírnak. Egy Antigoné, aki a világot egy temetetlen holttest fölmutatásával teszi próbára. Éva viszont saját temetetlen holttestét cipeli közöttünk, az önsajnálat legcsekélyebb jele nélkül, mint aki a legnagyobb tétet képes kockára tenni, magából semmit vissza nem tartva” – olvasható a kolozsvári színház honlapján közzétett szerzői vallomásban. A dráma egy hétköznapi történetet sejtet: Éva gyilkosként él a világban, a gyermeke meghalt, de az olvasó nem tudja, miként – abortusz? gyermekhalál? – a darab szándékosan nyitva hagyja a kérdést.
A zenés perform szünet nélkül „műfaji meghatározású” darab ősbemutatóján Nádasy Erika mellett Hüse Csaba, Ivády Erika és Venczel Valentin lép színpadra, az előadás rendezője Szegvári Menyhért, a dalokat és az előadás zenéjét Kátai László jegyzi. A tervek szerint az Alkoholistákat júniusban a kolozsvári magyar színház is műsorára tűzi Tompa Gábor rendezésében.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.