2011. április 19., 08:372011. április 19., 08:37
A múlt hét végén megnyitott, Alfalu képzőművészeit népszerűsítő tárlatot a szintén gyergyóalfalvi származású, Budapesten élő Ambrus Imre képzőművész kezdeményezte, szervezője a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, támogatói pedig Hargita megye és Gyergyóalfalu önkormányzata. „A kiállítás az együvé tartozás felemelő érzését hivatott erősíteni” – fogalmazott Kassay Péter, a központ igazgatója szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében. Kifejtette: „a kiállítás egyértelmű bizonyítéka a szakmai színvonalnak, a lokálist az univerzálissal összekötő kapocs fontosságának.” A kiállítási anyagot méltató, szintén erdélyi származású Péterfy László szobrászművész beszédében kifejtette, hogy a gyergyóalfalvi származású képzőművészeknek helye van a kortárs művészettörténetben.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!