
Tompa Gábor
Fotó: Biró István
A Kolozsvári Állami Magyar Színház elmúlt 25 évének legfontosabb nemzetközi turnéit dokumentálja a hétvégén bemutatott, Színházzal a világ körül című album.
2017. december 10., 15:542017. december 10., 15:54
Tompa Gábor, a kulturális intézmény igazgatója a színház emeleti előcsarnokában tartott eseményen elmondta, azért is történelmi pillanat a könyvbemutató estje, mert 25 évvel ezelőtt szervezték meg először a teátrum első nagyszabású turnéját. Akkor Shakespeare hazájába, Angliába utazott el a társulat, és mintegy 40 napig tartott a kaland. A kopasz énekesnő című Ionesco-darabbal rögtön elnyerték az év legjobb külföldi előadása címet, sőt a londoni kritikusok toplistáján hónapokig tartották az első helyet – részletezte a színházigazgató.
Mint kifejtette, fontos volt a társulat számára, hogy bekerüljenek a nemzetközi színházi élet „vérkeringésébe”.
– magyarázta. Hozzátette, a rendszerváltás után nagy feladat volt a társulat folyamatos fiatalítása. Az albumban szerepel az összes olyan ország, ahol a kolozsvári társulat vendégszerepelt.
Magyarországon kívül felléptek még a Moldovai Köztársaságban, Szerbiában, Ausztriában, Németországban, Olaszországban, sőt a tengeren túl, Kolumbiában két alkalommal is, és Dél-Koreába is eljutottak. Tompa Gábor megjegyezte, hogy a Julius Caesar című előadásukkal ismét készülnek Bogotába, Kolumbia fővárosába vendégszerepelni.
Mint kifejtette, az albumban látható fényképek nem hivatásos fényképészek munkái, a pillanatfelvételeket a társulat tagjai készítették műkedvelő alapon. A kötetet Demeter Kata és Biró Réka szerkesztette. „A maga hibáival együtt az album egy olyan kiadvány, amely hozzásegíti a színháztörténetet, hogy egy helyen lássa a Kolozsvári Állami Magyar Színház nemzetközi életét” – összegzett Tompa Gábor.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!