Fotó: TIFF/Nicu Cherciu
A mai filmkészítőket nem tartja nagyra és a szerinte kommersz cannes-i filmfesztiválra sem jár. Alain Delon a szerelmet tartja a legfontosabbnak, 81 évesen is szereti a nőket. A francia színészlegenda szombaton este életműdíjat vesz át a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) zárógáláján.
2017. június 10., 16:132017. június 10., 16:13
Már nem foglalkozik filmkészítéssel, mivel azok a rendezők, akikkel szívesen dolgozott, mind eltűntek, így inkább visszavonult és emlékezik, minthogy olyasmit csináljon, amit nem szeret – mondta a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) díszmeghívottja, Alain Delon az újságíróknak a szombat délelőtti sajtótájékoztatón.
A 81 éves francia színészlegenda kifejtette,
Ugyanakkor úgy nyilatkozott, szívesen dolgozna női rendezővel is, ugyanis hatvanéves pályafutása során erre nem volt alkalma. Pedig a filmes szakma mindenik oldalát meg akarta ismerni, így a színészi munka mellett volt rendező és forgatókönyvíró is, igaz, utóbbi tevékenységek háttérbe szorultak, hiszen a színészi karrierre helyezte a hangsúlyt.
Fotó: TIFF/Nicu Cherciu
A cannes-i filmfesztiválról sincs jó véleménnyel, úgy véli, hogy az túl amerikaivá vált, a show, a reklám áll a középpontban, ezért nem is szokott elmenni rá. „Mit keresnék én ott?” - tette fel a kérdést a Mediafax beszámolója szerint a 81 éves színész. Bevallotta, hogy a román filmipart nem ismeri, ellenben tavaly látta az Érettségi (Bacalaureat) című filmet és tetszett neki. A fiatal színészekkel egy francia rendező tanácsát osztotta meg:
Újságírói kérdésre kifejtette, hogy a szerelmet tartja a legfontosabbnak az életben, és 81 évesen is szereti a nőket, hiszen ők jelentik a szerelmet, és mindent nekik köszönhet. A színész kétnapos kolozsvári látogatása során többször is hangsúlyozta, hogy nem meleg - korábban ugyanis ilyen pletykák is terjengtek róla -, és idős kora ellenére flörtölt az üdvözlésére siető hölgyekkel.
Fotó: TIFF/Nicu Cherciu
A nagy klasszikusok főszereplőjét péntek este ezrek üdvözölték Kolozsvár főterén, az Egy zsaru bőréért című, 1981-ben készült filmjének szabadtéri vetítésén. Tudor Giurgiu fesztiváligazgató szerint már városokból is érkeztek rajongók, hogy élőben láthassák.
A sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy megérintette a kincses városbeli szívélyes fogadtatás.
A francia színészlegenda szombat este a román színházban veszi át a TIFF életműdíját, melyet hatvanéves pályafutásával érdemelt ki, és melyet tavaly Sophia Lorennek ítéltek a kolozsvári filmfesztivál szervezői.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.
Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.
szóljon hozzá!