Az alapkonfliktus meglehetősen gyakran visszatérő elem a hollywoodi thrillerműfajban: egy brutális kéjgyilkosságért halálra ítélt bűnöző bosszút akar állni az őt rács mögé juttató, Al Pacino játszotta kriminálpszichológuson, John Grammen, akinek szakvéleménye a bírósági tárgyaláson döntő jelentőségűnek bizonyult a halálos ítélet szempontjából.
Az eredeti bűncselekmény után kilenc évvel valaki ugyanazzal a módszerrel öl meg két nőt, mint az elítélt, a gyanút pedig a doktorra akarja hárítani. Aki eközben titokzatos telefonhívást kap, amelynek értelmében még 88 perce van hátra az életből. Ezek után őrült hajsza kezdődik, mindenki gyanússá válik körülötte, még közvetlen munkatársaiban sem bízhat meg. Az elcsépeltnek nevezhető alaphelyzet ellenére a film alkotói képesek voltak valamelyest visszahozni a klasszikus pszichothrillerek hangulatát, a néző nem válik beavatottá már a történet elején, ugyanúgy töri a fejét egyre zavartabban, mint a főhős. A forgatókönyvíró kellő mértékben adagolja a feszültséget, így a sztori nem lassul le, és nem válik unalmassá. Ám az alkotók számos esetben képtelenek voltak ellenállni a klisék csábításának, ez pedig sokat levon a film értékéből. Számos csöpögős, érzelgős jelenet is bekerült, ami néha megakasztja a film ritmusát. Magát a zárójelenetet is meglehetősen hanyagul „kenték oda”, a fokozódó feszültség miatt nagy várakozásokat keltő végkifejlet így csalódást kelt.
Mindezt ugyanakkor valamelyest ellensúlyozza Al Pacino, aki az Álmatlansághoz hasonlóan itt is kiégett, életunt profit alakít, a tőle megszokott nívón, és ezzel mindvégig a hátán viszi a filmet. Amely ennek köszönhetően, még ha nem is tartozik a műfajban mérföldkőnek tekinthető művek közé, annyit mindenképpen megér, hogy egyszer jegyet váltson rá az ember – főleg, ha egyébként kedveli a thrillereket.
88 perc (88 minutes). Amerikai thriller, 2007. Rendezte: Jon Avnet. Szereplők: Al Pacino, Alicia Witt, Amy Brenneman. Írta: Gary Scott Thompson. Értékelés az 1–5-ös skálán: 3.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.