Hirdetés

Aggódik az Európai Színházi Unió a kolozsvári magyar teátrum anyagi helyzete miatt

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Az Európai Színházi Unió (UTE) vezetői tanácsa a román kulturális tárcához intézett levélben fejezi ki aggodalmát a Kolozsvári Állami Magyar Színház költségvetési nehézségeivel és művészi programját súlyosan érintő helyzettel kapcsolatosan.

Krónika

2018. április 13., 12:462018. április 13., 12:46

Amint a sétatéri színház honlapján megjelent közleményben kiemelik, az UTE a legfontosabb európai színházi műhelyeket tömörítő szervezet, amelynek a kolozsvári színház is 2008 óta tagja.

„A közszférában bekövetkezett béremelések következtében a színház éves költségvetésének mindössze 28%-a fordítható működésre és produkciókra, azaz a közüzemi számlák, szolgáltatások kifizetésére, a repertoáron lévő előadások fenntartására, illetve új előadások bemutatására.

Hirdetés
Idézet
A korábbi évadok nyolc-tíz bemutatójához képest a 2017/2018-as évadban mindössze három bemutatóra kerül sor a tervezett és évad elején meghirdetett hétből.

A költségvetési nehézségek ugyanakkor teljesen bizonytalanná teszik Románia egyik legjelentősebb nemzetközi fesztiválja, a kétévente sorra kerülő Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál hatodik kiadásának megszervezését is” – áll a tájékoztatásban, amelyhez mellékelték Az Európai Színházi Unió elnöke által a színház fenntartójához, a kulturális minisztériumhoz eljuttatott angol nyelvű levelét.

Ebben Michal Dočekal úgy fogalmaz, hogy

a drasztikus költségvetés-csökkentés azonnali hatást fejt ki a szakmai munka minőségére, és „Európa egyik legérdekesebb színházi műhelyének” létét is veszélyezteti.

A George Ivașcu művelődésügyi miniszternek címzett levélben Michal Dočekal hangsúlyozza: a „kiemelkedő” kolozsvári társulat az Európai Unióban is képviseli Romániát, és hozzájárult a romániai kultúra kitűnő imidzsének és hírnevének kialakulásához. Így Dočekal szerint elvárható, hogy abban az időszakban, amikor Románia az EU soros elnökségét fogja ellátni, a Kolozsvári Állami Magyar Színház biztonságban és stabil háttérrel folytathassa figyelemre méltó projektjeit.

Idézet
Az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál létének veszélyeztetésével a román kulturális minisztérium saját, pozitív európai megítélését veszélyezteti”

– fogalmaz Dočekal, aki biztos benne: a művelődésügyi tárca megtalálja a megoldást a kolozsvári magyar színház problémáira.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
Hirdetés
Hirdetés