
Az egykori Mülleráj, ma az Ady Endre Emlékmúzeum épülete
Fotó: wikipedia
Az Ady Endre látogatta párizsi színhelyeket mutatják be korabeli fekete-fehér dokumentumfilmeken a nagyváradi Ady Endre-emlékmúzeumban pénteken 18 órától.
2018. március 16., 08:112018. március 16., 08:11
Imre Zoltán, az intézmény igazgatója a Krónikának elmondta, a hétvégétől a múzeum anyaga is változik: a költő szerelméhez, Lédához kapcsolódó újabb tárgyakat is kiállítanak. „A tárlatot negyedévente szoktuk módosítani,
A pénteki, A tegnapi Páris című rendezvény a költőnek a francia fővároshoz kötődő, 1904-től 1911-ig tartó korszakát hivatott felelveníteni” – ecsetelte Imre Zoltán. Azt is elmondta, az 1900 és 1920 közt Burton Holmes és Charlie Dean által készített felvételeken feltűnnek azok a helyszínek, amelyeket szívesen látogatott Ady: ilyen a Caffe du Prix vagy a Latin negyed.
„Abban az időszakban óriási jelentősége volt a művészeti életben a kávéházaknak, így Ady életében is fontos szerepet játszott. Kutatom a korabeli párizsi kávéházi élet emlékeit, kiderült többek közt, hogy Emile Zola is gyakori látogatója volt a Caffe du Prix-nek, de a híres lokálokba járt Picasso vagy Modigliani. Ezeken a társasági helyeken törtek ki akkoriban művészeti, irodalmi forradalmak, az izmusok vulkánjai” – mondta Imre Zoltán. Hozzátette,
A rendezvényen Imre Zoltánnal Péter I. Zoltán beszélget. Az Ady Endre-emlékmúzeum kiállítását alkotó gyűjtemény létrehozása közvetlenül a költő halálát követően indult meg az Ady-társaság tevékenységének köszönhetően. Az így létrejött gyűjteményt 1942-ben vásárolta meg Nagyvárad városának vezetősége.
Az épület történetéhez hozzátartozik, hogy Ady Endre egyik kedvenc kávéháza volt, ahol nemritkán cikkeit is írta, baráti beszélgetéseit folytatta. A múzeumnak otthont adó épület egyike Nagyvárad műemlékeinek.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!