Hirdetés

Kerek évfordulók 2019-ben: a száz éve elhunyt Ady és a 90 éve meghalt Elek apó emléke előtt is tisztelegnek idén

Az érmindszenti Ady Endre emlékház, a költőóriás szülőháza

Az érmindszenti Ady Endre emlékház, a költőóriás szülőháza

„Ady jelentőségét kétségbe vonni lehetetlen” – fogalmazott megkeresésünkre Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztője annak apropóján, hogy idén, a költőóriás halálának századik évfordulóján Erdélyben is megemlékezéseket tartanak. 2019-ben több jelentős író, költő előtt tisztelegnek születésének, illetve halálának kerek évfordulóján: többek közt a 90 éve elhunyt Benedek Elekre szülőföldjén, Háromszéken, valamint az általa alapított gyermeklap utódjának hasábjain.

Kiss Judit

2019. január 08., 20:062019. január 08., 20:06

2019. január 09., 11:502019. január 09., 11:50

Több jelentős erdélyi és magyarországi író, költő születésének, illetve halálának kerek évfordulóját ünnepeljük az idei évben: többek közt a 100 évvel ezelőtt, január 27-én elhunyt Ady Endrére emlékeznek Erdélyben és Magyarországon is, valamint arról is megemlékeznek – természetesen szülőföldjén, Háromszéken kiemelten – , hogy 90 éve hunyt el a kisbaconi Elek apó, vagyis Benedek Elek író, újságíró (1859–1929).

„Ady jelentőségét kétségbe
vonni lehetetlen”

Ady Endréről a Kolozsváron szerkesztett Helikon irodalmi folyóirat hasábjain is megemlékeznek – mondta el a Krónikának Karácsonyi Zsolt költő, a lap főszerkesztője. Rámutatott, nem véletlen, hogy a Helikon 2019-es naptárán Ady és Lászlóffy Aladár arcképe látható, hiszen emlékezni kell a 100 éve elhunyt költőóriásra, valamint a tíz éve elhunyt Lászlóffy Aladár (1937–2009) Kossuth-díjas kolozsvári költőre, íróra, műfordítóra, szerkesztőre is. Karácsonyi Zsolt azt mondta, a Látó szépirodalmi folyóirat is készül egy igényes Ady-összeállítással.

Hirdetés
Idézet
Ady jelentőségét kétségbe vonni lehetetlen, egyértelműen kimagaslik kortársai közül, azonban még mindig annyira élő, hogy pontos, végleges helyét mind a mai napig nem találja az irodalomtörténet. Ki tudja, halálának kétszázadik évfordulójára majd megtörténhet ez is”

– fogalmazott Karácsonyi Zsolt.

Nagyváradon a Várad folyóirat és a Szigligeti Színház is eseményeket szervez Ady halálának centenáriumán. A színház rendhagyó programsorozattal emlékezik a száz évvel ezelőtt elhunyt költőóriásra: január 19-én a Ki látta Adyt? című produkció premierjét tekintheti meg a közönség Harsányi Sulyom László rendezésében, az előadást január 27-én is műsorra tűzi a társulat.

Magyarországon is megemlékeznek a költőóriásról, többek közt a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum is szervez eseményeket januárban, és az Ady Költészetét Kedvelők elnevezésű szervezet is tiszteleg a költő életműve előtt. Mint az esemény ajánlójában írják, az emlékezés helyszíne ahhoz a helyhez közel eső épület, ahol Ady Endre 1919-ben, 100 éve elhunyt; Budapesten az egykori Liget szanatórium utcája, most Benczúr utca.

„Ma is sokat tanulunk
Benedek Elektől”

A kisbaconi születésű Benedek Elekről az általa alapított gyermeklap utódja, a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Cimbora folyóirat is megemlékezik. Amint Farkas Kinga főszerkesztő a Krónikának kifejtette,

irodalmi antológiával, meglepetés-különszámmal is fejet hajt a Cimbora szerkesztősége 2019-ben Benedek Elek előtt,

csatlakozva a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi kirendeltsége, a Kovászna Megyei Tanács, valamint Sepsiszentgyörgy önkormányzata szervezte emlékév rendezvénysorozatához. „Emellett – öt év után – idén nyáron ismét összegyűjtjük legkíváncsibb olvasóinkat, és a 15. Cimbora Kaláka Táborban is Elek apó körül forog majd a világ, hiszen, bár szinte száz év telt el azóta, hogy vállára vette az első erdélyi gyermeklapot, a Cimborát, ma is sokat tanulunk tőle” – fogalmazott a főszerkesztő.

2019-ben számos íróra, költőre emlékeznek születésének vagy halálának kerek évfordulóján. Nyolcvan éve született Lászlóffy Csaba (1939–2015) József Attila-díjas költő, író, műfordító, esszéista, Lászlóffy Aladár öccse, harminc éve hunyt el Márai Sándor író, költő (1900–1989), Weöres Sándor költő, műfordító (1913–1989). Idén negyven éve hunyt el Örkény István író, drámaíró (1912–1979), ötven éve hunyt el Benedek Marcell, irodalomtörténész, író (1885–1969), Sinka István író, költő (1897–1969). Hetvenöt éve hunyt el a második világháború zsidó deportálásainak áldozataként Karácsony Benő gyulafehérvári születésű író (1888–1944), valamint Radnóti Miklós költő, műfordító (1909–1944) is. 250 éve hunyt el Bod Péter református lelkész, történetíró (1712–1769), a sepsiszentgyörgyi könyvtár névadója, akiről a háromszéki intézmény is megemlékezik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés