Abszurd darab az önzésről és önfeláldozásról

Ilyen világban élünk. És pontosan ezeket a kiábrándítóan kicsinyes emberi életcélokat pellengérezi ki Hanoch Levin Téli temetés című színműve. Izrael legtermékenyebb és legvitatottabb drámaírója – olvasható Hanoch Levin rövid életrajzában: 56 darabot írt, és aki megnézi a Téli temetést, azt is látni fogja, hogy miért annyira vitatott. Nyílt provokáció, kíméletlen őszinteség jellemzi a „nyolc képben” megjelenő börleszket.

A főhős, a kissé együgyű Lácsek Bobicsek (Bogdán Zsolt), aki a sok önző rokon között az egyetlen, aki egész életét feláldozta a darab elején kiszenvedő édesanyja, Álté (Senkálszky Endre) kedvéért. Felesége nincs, negyvenes éveiben még mindig az unokanővére lányáról, Velvécjáról (Pethő Anikó) álmodozik, aki azonban másnap férjhez megy Popocsenkóhoz (Bodolai Balázs). Így Bobicsek feladja az álmát, hogy majd ő áll a szép Velvécjácska oldalán az oltárnál, és kissé szerényebb álmokat kezd el dédelgetni: nagyon szeretne vendég lenni a fényűzőnek ígérkező esküvőn.

De még ez a szerény álom is szertefoszlani látszik, mert „amint az Isten ad végre egy esküvőt, rögtön melléhull egy temetés is a kabátujjából”: Álté meghal, így Bobicsek elindul az éjszaka közepén, hogy közölje a rossz hírt a rokonokkal: Srácjá nénivel (Panek Kati) és Rásesz bácsival (Bíró József), akiknek Velvécjácska esküvője helyett immár Álté temetésére kell menniük. Ők azonban rájönnek, hogy Bobicsek csak azért zavarhatja őket ilyen késői órán, mert halálhírt hozott, és akkor az esküvőnek lőttek, ki kell dobni a 800 csirkét, el kell küldeni a 400 vendéget, temetésre kell menni télen, esőben.

Az örömszülők azonban hallani sem akarnak halasztásról és temetésről, úgyhogy az ifjú párral és Popocsenkó szüleivel együtt elmenekülnek a tengerpartra, arra gondolva, hogy ott biztosan nem talál rájuk Bobicsek, és ha nem értesülnek Álté haláláról, az esküvőt sem kell elhalasztani. Így kezdetét veszi a menekülés és az üldözés, Ándzsel Számuelov pedig korántsem csak Álté lelkéért jön el, hogy elvigye abba a gyűjteménybe, amiről még nem döntöttek. Hanoch Levin pedig korántsem csak a kicsinyes emberi önzést és ostobaságot parodizálja, de a halált is, bár ezzel a poénnal már nagyon is pengeélen táncol.

Azzal ugyanis, hogy a darabban úgy szenvednek ki a haldoklók, hogy „kieresztik a gázokat” (igen, ez pontosan az, aminek hangzik), a szerző könnyen áteshet a ló túlsó oldalára, és a kíméletlen paródia triviális poénná változhat. A közönség reakcióját elnézve, a legtöbben nem gondolták azt, hogy Hanoch Levin átesett volna annak a bizonyos lónak a túlsó oldalára, a vendégrendező, Elie Malka elmés megoldásainak, és a színészek jó játékának köszönhetően pedig a karakter- és helyzetkomikumban bővelkedő darab poénjai még inkább érvényesülnek a színpadon.

Az esküvőt minden körülmények között megtartani akaró szülők pedig, akik amellett, hogy önzőek, kimondottan ostobák is, Popocsenkó anyja, Cickéjvá (Péter Hilda) pedig még arrogáns is, csak menekülnek a rossz hírt hozó Lácsek Bobicsek elől, és az időközben elszenvedett veszteségekről és elhalálozásokról tudomást sem véve, extázisban ünnepelnek az esküvőn, amely nemhogy a világ legjobb lakodalma lett volna, de a történtek fényében már csak szánalmas, groteszk kísértete mindannak, amit a szülők éveken át elképzeltek.

Álté sírja mellett pedig mégis ketten állnak végül, hiszen Srácjáék szomszédja, akit amiatt, hogy folyton beleavatkozik a mások dolgába, kirekesztettek, végül elkíséri Lácsek Bobicseket anyja temetésére, a férfi azonban, aki végül belátja, hogy elpazarolta az életét, és ebbe már bele is törődik, mégis nagyon egyedül lépked a koporsó mögött.

Hanoch Levin tehát nem kímél minket. Mert akármennyire is abszurd az esküvőn, temetésen, tengerparton vagy éppen a Himalája csúcsán játszódó darab, a mi kicsinyességünket és önzésünket nagyítja fel. Mert jelentkezzen bátran az, akinek az életében ne lett volna még egy ilyen „esküvő”, vagy éppen „temetés”. Nem látom a kezeket.