
Fotó: Krónika
A film érdemeiből még azsem von le semmit, hogy tulajdonképpen nem sajáttörténet: a Szigorúan piszkos ügyek című,2004-es hongkongi film remake-je, ám Scorsese nemcsakegyszerűen újraforgatta az eredetit. William Monahan ugyanisa sztori két folytatásának egyes elemeit isbelegyúrta a forgatókönyvbe, így A téglaönálló alkotásként is megálljaa helyét.
Egy jó filmhez elsősorban jóalaptörténet kell, és az eredeti filmnek, illetveaz alkotóknak köszönhetően ez sikerült. Atörténet két szálon bonyolódik: kétfiatal srác elvégzi a rendőr-akadémiát.Egyikük a bostoni maffia főnökének nevelt fia, akitazért küldött a rendőri pályára, hogybeépülve a bűnüldözők közé,időben tájékoztassa a maffiát az esetlegesrazziákról. A másik fiatal rendőrt viszontfőnökei építik be a maffiába, hogylebuktassa Costellót, a bűnszervezet fejét. A két„tégla” évekig tevékenykedik anélkül,hogy tudomást szereznének róluk, ésmindketten szép karriert futnak be. Egyszer azonban mégisfény derül arra, hogy valaki mindkét oldaloninformációt szivárogtat ki, így mind anyomozók, mind a gengszterek saját beépítettemberüket utasítják, hogy derítsen fényta másik kilétére.
Az izgalmas, szövevényestörténetet a képi megoldások teszik méglebilincselőbbé. Hiányoznak az utóbbi évekbenmegszokottá vált kapkodó, hirtelen mozdulatok,extrém beállítások: Scorsese aklasszikus, hetvenes évekbeli maffiafilmek képi világátidézi fel, a filmet sötét tónusúképek uralják, díszletként pedig jórészta lepusztult külvárosi utcák, épületekszolgálnak. Hasonlóan nívós a színészekalakítása is. Leonardo DiCaprio határozottan jólhozza a gengszterek közé beépített rendőrfiguráját, hatásosan jeleníti meg akarakter vívódásait, és korántsemlötyög rajta annyira a szerep, mint a Véres gyémántveterán csempészéé. Hasonlóan jóa „tükörképe”, Matt Damon is, ám az igazinagy dobás Jack Nicholson Costellója. Nicholson mártöbb ízben is bebizonyította, hogy zseniálisanképes démoni figurákat megjeleníteni, amostani alakítás pedig talán még aRagyogás Jack Torrance-énél is démonibbrasikeredett – olyannyira, hogy néha talán márkissé túl is lő a célon. Ez azonban nem von lesemmit a film értékéből, amely valószínűleghasonló helyet foglal majd el a scorsesei életműben,mint a Taxisofőr vagy a Nagymenők.
A tégla (The Departed). Amerikaithriller, 2006. Rendezte: Martin Scorsese. Szereplők: LeonardoDiCaprio, Matt Damon, Jack Nicholson, Martin Sheen, Mark Wahlberg,Vera Farminga. Írta: William Monahan. Kép: MichaelBallhaus. Zene: Howard Shore. Értékelés az1–5-ös skálán: 4.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.