Hirdetés

A Tavirózsa Fotóklub diákjainak nyílt kiállítása

Hónap végéig látogatható Nagyváradon a Tavirózsa Fotóklub tanfolyamát elvégzők fekete-fehér, analóg fényképekből nyílt kiállítása, a szervezet Fekete Sas-palotabeli székházában. A fotók mindegyikéhez a diákok hívták elő a filmnegatívot, illetve nagyították papírra a képet.

Nagy Orsolya

2009. április 16., 11:192009. április 16., 11:19

„A digitális fényképezésnél egyszerű a dolog: megnyomják a gombot, és kész a kép. Én azonban tartani szeretném magam a hagyományos formához” – mondta el lapunk kérdésére Tóth István klubelnök, oktató, aki egyben a Romániai Fotóművészek Szövetségének is az elnöke. A klub évente több alkalommal is indít fotótanfolyamot, mindig egyszerre kettőt: egy klasszikus, analóg, illetve egy másik, digitális technikát oktató kurzust. Előbbit az elnök, utóbbit Claudiu Szabó alelnök tartja.

Eleinte idegenkedtek, tartottak a diákok az analóg fényképezéstől, főképp a fekete-fehér képektől, de hamar ráéreztek az ízére, mondta Tóth. Szerinte a monokróm fényképeknek különleges, nosztalgikus hangulata van, amitől a huszonegyedik század művészetkedvelői is lassanként elszoknak.

„A színes kép eltereli a figyelmet a lényegről. A digitális gépekkel nyakra-főre lehet fotózni, de a kép csak akkor értékes, ha van motivációja” – véli a fotóművész. Éppen ezért kapta mindegyik diákja azt a feladatot, hogy egy 36 kockás filmre készítsen 24 képet az utcán, a maradékra pedig portrékat fotózzon a klub saját stúdiószobájában. Ez Tóth meglátása szerint arra készteti a fotóst, hogy csak akkor kattintson, amikor valóban megvan az oka rá, amikor olyasmit lát, amiért érdemes exponálni. „A csúcstechnika mindenkié, csak kevesen tudják jól használni” – mondja.

Tóth úgy véli, a mostani tárlat értékes, és megállja a helyét önmagában is, bár a kiállításra került képek készítői mindössze 3-3 órát töltöttek a sötétkamrában. Aki a tanfolyamok valamelyikét elvégzi, felvételt kérhet a Tavirózsa Fotóklubba, amelynek jelenleg 50 tagja van. Tóth elmondta, a klub országszerte a lehetőségek talán legszélesebb skáláját nyújtja tagjainak. Léptek a fényben című, folyamatosan megújuló reprezentatív kiállítása négy kontinens 150 galériáját bejárta már, s a klubnak nem kevesebb mint 49 fotósegyesülettel van kapcsolata világszerte.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés