2007. május 28., 00:002007. május 28., 00:00
A szertartást Tempfli József római katolikus püspök celebrálta, a sírnál színésztársak is felidézték a művésznő emlékét. „Mikor elment Békéscsabára, azt mondta: Pötyikém, várjatok, mert visszajövök. Azonban ezt már nem érhette meg” – emlékezett vissza rá Mogyoróssy István színművész, aki negyven évvel ezelőtt, pályakezdőként sokat tanult Papp Magdától. A színésznő a kolozsvári opera énekeseként kezdte pályafutását, és férje kérésére jött át Nagyváradra, ahol elsősorban operettekben jeleskedett. A temetést követő jótékonysági esten a művésznő hangja felvételről csendült fel újra. „Igazi primadonna volt, ugyanakkor rendkívül szerény ember, aki művészi alázattal viszonyult a munkájához. Szerette a kollégákat és a közönséget” – mondta Hajdu Géza színművész. Az előadáson a színésztársakon kívül a család több tagja is fellépett. Unokája, Papp Csilla fuvolán játszott, a Duna Televízió műsorvezetőjeként dolgozó Banner Géza Esőcseppek címmel dzsesszimprovizációt adott elő. A neves operaénekesekké vált tanítványok közül Mányoki Mária, Bancsov Károly, Boros Konrád Erzsébet és Marian Boboia lépett színpadra. Pánti Anna, a budapesti Magyar Állami Operaház énekese a művésznő legkedveltebb operettjéből, a János Vitézből a Francia királylány áriáját adta elő. Pánti 1975-ben a nagyváradi tanítóképző diákjaként nyert meg egy énekversenyt, így vált Papp Magda tanítványává. A nagy sikerű jótékonysági est bevételéből a család és a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Ede Társulata méltó síremléket kíván állítani Papp Magdának.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.