Hirdetés

A székelyudvarhelyi mesélő élete

Köllő Katalin Csíky András színművésszel készített életútinterjú-kötetét mutatták be tegnap Kolozsváron. A könyv az elmúlt ötven év erdélyi színházának történetét tárja az olvasó elé.

2008. november 10., 15:012008. november 10., 15:01

„Székelyudvarhelyen, a Varga Katalin – a történet idején még Báthory – utca és az Ötvös utca sarkán laktunk, s tőlünk a harmadik házban lakott Polner bácsi, a város dobosa. 1944. szeptember 8-án kiállt a sarokra, és dobolni kezdte: »Közhírré tétetik, mindenki meneküljön, me’ jőnek az oroszok«” – kezdte mesélni egyik történetét Csíky András színművész a Prospero könyvek sorozatban megjelent életútinterjú-kötetének bemutatóján tegnap a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában. „Egy kölyök számára ez meghatározó esemény volt, valóságos tragédia, de benne volt Isten keze, a csoda és furcsamód némi humor is” – magyarázta egykori diákjai, kollégái és közönsége körében az udvarhelyi történeteiről „hírhedt” hetvennyolc éves színművész, aki kiskamaszként szemtanúja volt Budapest ostromának.

„Nehezen tudtam vele megértetni, hogy fontos ez a könyv, az élete a színháztörténet része, érdekli az embereket” – árulta el beszélgetőpartneréről Köllő Katalin, a kötet szerzője. Az Iván, a rettentő Feltalálója, az Éjjeli menedékhely Bárója, A félreértésbeli Szolga, Horatio a Hamletből és Ma üzletvezető a híres A buszmegállóból – idézte fel Csíky András néhány feledhetetlen alakítását és szerepeinek szállóigévé vált mondatait Tompa Gábor rendező, a kolozsvári magyar társulat igazgatója, Visky András dramaturg, művészeti igazgató és Demény Péter, a kötet szerkesztője a könyvbemutatón. A második világháború utáni erdélyi magyar színésznemzedék egyik kiemelkedő alakját, Csíky Andrást először egy tehetségkutatón hallotta szavalni Tompa Miklós. Ő irányította a színművészeti főiskolára, ahova még az érettségi diploma megszerzése előtt fel is vették. A diákévek után társaival megalapították a Nagybányai Állami Színházat, majd a szatmári Északi Színház tagja, később igazgatója lett, 1977-től pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeként tevékenykedett.

A színész a Korunk Komp-Press Kiadónál júniusban megjelent „beszélgető-könyv” lapjain számol be színpadi és filmes munkáiról, a pályáját meghatározó eseményekről, betekintést enged néhány korszakalkotóvá vált előadás létrejöttébe, ma már legendaként emlegetett rendező- és színészegyéniségekkel közös munkájába. A beszélgetések során az elmúlt fél évszázad erdélyi színjátszásának szubjektív színháztörténete rajzolódik ki, amely a kötet függelékében található színházi és civil fényképekkel, a művész vázlatos életrajzával, főbb szerepeinek és kitüntetéseinek felsorolásával, a róla szóló kritikák és méltatások idézésével válik teljessé.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés