2009. február 10., 00:372009. február 10., 00:37
A Ködoszlás című rovatban Kilencven éve történt (Erdély megszállása és a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem felszámolása) címmel ír Vincze Gábor történész, az Aranyág rovatban pedig Barabás László néprajzkutató ismerteti Marosszéket mint történeti és néprajzi tájat, kulturális régiót. A Szemle rovatban Grecsó Krisztián Tánciskola című regényét méltatja Bombitz Attila kritikus, műfordító, Pieldner Judit kritikus Farkas Péter Nyolc perc című kisregényéről, Giuseppe Cossuto Kelet-Európa szakértő pedig Mikes Kelemen Törökországi levelek című művének olasz fordításáról ír, Patkó Éva doktorandus pedig Kiss Márta budapesti festőművész A sziklavirág. Jávai mesék és legendák című könyvét mutatja be. Szépirodalomként Málnási Levente, J. Szondy György és Bartha György verseit, Czakó Gábor és Magyar Csaba rövidprózáit, valamint Borsodi L. László prózaverseit kínálja a februári Székelyföld. Az Ujjlenyomat rovatban Széki Soós János Az élet ment el című írása olvasható.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.