A Hargita Népe egykori munkatársa egyre többet szobrászkodik mióta nyugdíjba vonult. Műkedvelőnek tartja magát, elsősorban önmaga számára alkot, bemutatott munkái azonban kiváló szakértelemről tanúskodnak. Egyszerű, tömör, jelzésszerű kifejezésmód jellemzi alkotásait, a megformált anyag önmagában is jelentéshordozó, legyen az elkorhadt fadarab, konzervdoboz vagy kerékagy. Ferencz Imre ez idáig nagy szerénységről tett tanúbizonyságot szobrait illetően, hiszen eddig rejtegette őket, de azért mégiscsak tudhat valamit, ha a kiállítást megnyitó Márton Árpád festőművész a szerző egyik fiatalkori lovasszobrát annak idején még „haza is lovasította”, máig megőrizte, most pedig visszahozta erre a kiállításra.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.