Hirdetés

A román alkotás is népszerű

Nagyon jó kritikákat kapott Roman Polanski thrillere, amelyet a Berlinale versenyprogramjában mutattak be. Sok kritikus máris az Aranymedve-díj nagy esélyeseként emlegeti, holott a filmfesztivál még csak a félidejénél jár.

Hírösszefoglaló

2010. február 18., 09:312010. február 18., 09:31

A 76 esztendős filmrendező, aki 1966-ban Zsákutca című filmjével egyszer már elnyerte az Aranymedvét, nem lehetett jelen politikai thrillere, a The Ghost Writer (A bértollnok) berlini premierjén, mivel jelenleg svájci házi őrizetben vár kiadatására.

A Robert Harris brit bestselleríró regényéből forgatott filmről a londoni The Times így ír: „a nyitójelenettől egyértelműen látszik, hogy Polanski tökéletesen ura volt a filmnek, teljesen mindegy, hogy rács mögött ült vagy sem, amikor befejezte”. Mi több, a cikk szerzője leszögezte: „bármit gondoljunk is Polanskiról mint magánemberről, pokoli jó rendező”.

A Guardian szakírója egyenesen azt állította, hogy ez Polanksi évek óta legtisztábban élvezhető munkája, vérbeli „hitchcocki rémálom”, amely folyamatosan fenntartja a gyomorszorító nyugtalanságot.

A The Ghost Writer főszereplője, Ewan McGregor, egy volt kormányfő (Pierce Brosnan) memoárjainak megírására szerződik. Miközben a politikust háborús bűnökkel vádolják, az író kényelmetlen titkokra bukkan az egykori kormányfő és felesége (Olivia Williams) múltjában. Harris The Ghost című regénye annak idején vihart kavart, mert sokan felfedezték a nyilvánvaló párhuzamot regényének főhőse és a korábbi brit miniszterelnök, Tony Blair között.

A Berlinalén kiadott Screen magazin közvélemény-kutatása szerint a nemzetközi kritikusok fej-fej mellett szavaztak Polanski fimjére és a Ha fütyülni akarok, fütyülök (Eu când vreau să fluier, fluier) című román produkcióra.

A román dráma egy 19 éves elítéltről szól, aki a börtönben tudja meg, hogy anyja a kisebb testvérével együtt el akarja hagyni az országot. Kétségbeesett menekülési kísérletként túszul ejt egy börtönben dolgozó nőt.

A dán Thomas Vinterberg  szintén elismerő kritikákat vívott ki Születésnap (Submarino) című drámájával, amely két fivért mutat be, akik szeretnének kitörni brutális gyermekkorukból.

A berlini közönségnek a Der Räuber (A rabló) című német–osztrák produkció is elnyerte a tetszését. A megtörtént eseten alapuló produkció főhőse egy maratoni futó, aki bankrablásra adja a fejét.

A versenyen kívül vetített filmek közül sikert aratott Martin Scorsese Viharsziget című thrillere, a Nevem Khan (My Name is Khan) című bollywoodi mozi, valamint a graffitiművész, Banksy első filmes próbálkozása, az Exit Through the Ghift Shop című dokumentumfilm is.

A Berlinale Werner Herzog német rendező által vezetett héttagú zsűrije szombaton adja át a fesztivál díjait.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés