
Fotó: Gozner Gertrud
Közönségsikert eredményező, virtuóz és remek hangulatú koncerteket könyvelhettek el a szervezők az október 16–20-a között tartott Transilvania Dzsesszfesztivál végén. A műfajt kedvelő közönség öt napon és öt éjszakán át világszínvonalú koncerteken, mesterkurzusokon, műhelyeken és jam sessionökon vehetett részt, a találkozó idején pedig a Művész moziban híres dzsesszzenészek életét bemutató filmek forogtak. „Az volt a szándékunk, hogy Kolozsvárt bekapcsoljuk a dzsesszzenei események nemzetközi áramába, és hogy olyan programot állítsunk össze, melynek minden pontja maradandó élményt nyújt. Úgy érzem, elértük céljainkat” – összegzett Simona Hodoş főszervező a fesztivál végén. Mint mondta, véleményét főként a közönség igazolja, hiszen az esti koncerteken alig néhány szék maradt üresen a Diákművelődési Házban. Tájékoztatása szerint a fesztiválra körülbelül 1500-an váltottak jegyet, ezenkívül 1000 meghívót osztottak szét.
Az esemény legsikeresebb programpontja kétségkívül Jacky Terrasson francia származású amerikai zongorista szólókoncertje volt a hétfői zárónapon: a nemzetközi porondon jól ismert sztárművész másfél órás, főként saját kompozíciókból és dzsessz-sztenderdekből álló műsora túlzás nélkül felejthetetlen élményt nyújtott. Terrasson muzsikájában a dzsesszen túl klasszikus, afrikai népzenei és rockzenei elemek is fellelhetők voltak. Rendkívül ötletes, tüzes improvizációiba a francia himnusz dallamait, Ravel klasszikus Boleróját, Jimi Hendrix Red House című balladáját, sőt a Luis Prima-féle Just a Gigolót is megidézte néhány futam erejéig, nem beszélve arról, hogy a művész a Tragic Mullato Blues című darab frenetikus előadása közben egy felelőtlen néző zsebében megszólaló telefon csengését is hangról hangra leutánozta, és „beépítette” a balladába. Látványként is élményszámba ment, ahogy a Duke Ellington által komponált Caravan című dzsessz-sztenderd bonyolult ritmusát a zongora klaviatúrája alatti részén dobolva, a belső merevítőkön, majd a húrokat ütögetve és pengetve vezette elő hihetetlen virtuozitással. Jacky Terrasson produkciója végén Florian Lungu, az ország legnevesebb dzsesszzenei kritikusa, az est egyik műsorvezetője másodpercekig állt szótlanul a színpadon, majd így szólt: „Hölgyeim és uraim, ez hihetetlen, de igaz!”
A rendezvény másik kiemelkedő produkcióját a párizsi Namaste! zenekar nyújtotta, a laptopot is hangszerként használó (!) együttes a francia kulturális központ jóvoltából lépett színpadra Kolozsváron. A műfaj kedvelőinek bizonyára nem okozott csalódást Theodossi Spassov bolgár szaxofonos és Olivier Gatto francia nagybőgős előadása sem, a honi „nagyágyúk” közül pedig Harry Tavitian és az Orient Express nyújtott maradandó zenei élményt.
Esténként a Diesel Club nevű szórakozóhelyen intimebb hangulatú előadásokra is sor került, Simona Hodoş szerint ezek a klubkoncertek általában remek hangulatban folytak, „hajnali órákig tartó táncmulatsággal és poharazással végződtek.” A fesztiváligazgató szerint a Transilvania Dzsesszfesztivált jövő ősszel szintén a Diákművelődési Házban tartják, a meghívott előadók listája pedig „lassan, de biztosan körvonalazódik.”
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.