A reformkor eszmeiségéről szerveztek kerekasztal-beszélgetést Kolozsváron

A Reformkor és forradalom – eszmék, művek, sorsok című beszélgetésen Varga Ibolya, a Puck Bábszínház rendezője, a beszélgetés moderátora kérdéseire Egyed Emese irodalomtörténész, író és Selmeczi György zeneszerző, karmester válaszolt.
A kisszámú érdeklődő jelenlétében lezajlott beszélgetés során felvetett kérdések és vélemények rávilágítottak a 19. századi magyar társadalom „intellektuális ébredésére”, élénkülő lelkesedésére a művészetekkel és hagyományokkal kapcsolatban.

Szó esett a korszak irodalmának ismert és kevésbé ismert képviselőiről is, egyes szerzők munkásságáról és máig tartó hatásáról. Egyed Emese beszédében elhangzott, hogy a 19. század irodalmát az alkotásvágy és lelkesedés mozgatta, ez volt az az erő, amely képes volt újat hozni a magyar kultúrába. Az irodalomról szóló gondolatokat zenei kérdések váltották fel, Selmeczi György a reformkor zenéjéről beszélt, a magyaros motívumok fejlődésének mikéntjéről – a zeneszerző szerint morális és esztétikai folyamat volt ez a fejlődés, amely egy hosszan tartó konzervatív időszak után következett. Selmeczi szerint a 19. század eszméi ma is érvényesek, bár a zeneszerző-karmester szerint többek között a kommunizmus nevelési elvei és egyéb tényezők miatt az emberek ma már nem tartják olyan fontosnak ezeket az eszméket, mint a 19. századi ember. Selmeczi hozzátette, hogy a manapság körülöttünk lévő káoszt a tudatlanság okozza, az egyre általánosabbá váló „mindent szabad” elv pedig napjainkra elsöpörte a 19. században még meglévő hagyományok iránti tiszteletet, a beszélő ezért felhívta a hallgatóság figyelmét a hagyományok megőrzésének fontosságára.

A beszélgetés során mindhárman kifejtették, hogy valójában milyen is a magyar ember, sajátos példákat hoztak fel a magyar irodalom és a zene fejlődésének szakaszairól. Selmeczi a korszak legnagyobb hatású zeneszerzőjének például Erkel Ferencet tartja, ugyanakkor szerinte Liszt Ferenc „zenei összevisszaságot teremtett”. Szerinte Bartók és Kodály a későbbiekben azért kezdték el a népzene gyűjtését, és feldolgozását, a népzenei motívumok műveikbe való beépítését, mert Erkelhez nyúltak vissza.

„Hogyan néznének ránk az elődök?” – hangzott el az utolsó kérdés. Erre Selmeczi György adott humoros választ: „Kettős élményük lenne: egyrészt csodálkoznának, hogy mi mindent tudunk, másrészt pedig elcsodálkoznának, hogy mennyi mindent nem tudunk.”