
Fotó: MTI
Az ülést Péntek János nyelvészprofesszor, az MTA külső tagja, a KAB elnöke, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tanára nyitotta meg, és beszámolt az eddigi szervezési munkákról. A magyar tudományosság segítéséért az MTA 2006. október 30-i rendkívüli közgyűlésén született döntés értelmében létrehozták, és hivatalosan is bejegyezték önálló jogi személyként az MTA–KAB Egyesületet, az MTA első határon túli területi bizottságát, amely együttműködik a régió magyar tudományos szervezeteivel, mindenekelőtt az EME-vel.
Pálinkás köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a KAB a romániai magyar közösség tudományos törekvéseinek, a nemzetközi tudományos együttműködések és magyar–román tudományos kapcsolatok fejlesztésének szolgálatában áll. A bizottság célja a tudományos kutatások és a szaknyelvek fejlődésének elősegítése, és a kisebbségi közösségek értelmiségi és tudományos utánpótlásának támogatása az identitás megőrzésével. Pálinkás József ma Andrei Marga egyetemi rektorral közösen az Atomi rendszerekben lejátszódó elemi folyamatok negyedik nemzetközi konferenciáját (Conference on Elementary Processes in Atomic Systems) nyitja meg, amelyen több mint száz neves atomfizikus tart előadást. Nagy László a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Fizika Karának és Bio- és Orvosi Fizika Tanszékének professzora, a konferencia kolozsvári szervezője lapunknak elmondta: Európa számos országából, de Japánból és az Egyesült Államokból is érkeznek szakemberek, akik alapkutatási és gyakorlati előadásokat is tartanak, többek között a nagy teljesítményű lézerekről.
Az MTA elnöke Ionel Haiduckal, a Román Tudományos Akadémia kolozsvári születésű elnökével is találkozik, akit a tavalyi közgyűlésen választottak az MTA tiszteletbeli tagjává.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.