Hirdetés

A magyar fővárosba látogat Csehország

A nő dicsérete: Alfons Mucha, a szecesszió mestere című kiállítással veszi kezdetét holnap a Budapesti Tavaszi Fesztivál. Az Art Nouveau festészetének egyik legnagyobb mestereként számon tartott cseh művész képeiből összeállított több mint száz plakátot, rajzot, festményt és fotográfiát felvonultató tárlat az utolsó állomása annak a sorozatnak, amely a 19. század végi aranykor festőinek munkásságát mutatja be a Szépművészeti Múzeumban.

Hírösszefoglaló

2009. március 19., 10:332009. március 19., 10:33

A június 7-éig látogatható kiállítás anyaga a brnói Morva Galéria, a prágai Iparművészeti Múzeum és a Mucha Galéria gyűjteményéből származik. A fesztivál Vendégünk Csehország programsorozata keretében más tárlatok is érkeznek majd Csehországból, ezenkívül cseh művészek komolyzenei- és dzsesszkoncertjei, valamint cseh sörfesztivál is várja majd az érdeklődőket Budapesten.

Romániai meghívottja is van a budapesti rendezvénynek, amelynek keretében nemzetközi színházi fesztivált is tartanak: március 31-én és április 1-én a Nemzeti Színházban Franz Wedekind Lulu című darabját Silviu Purcărete rendezésében viszi színre a szebeni Radu Stanca Nemzeti Színház. Silviu Purcărete értelmezése a naturalizmus és expresszionizmus határán egyensúlyoz, és bár él a szöveg kínálta komikus hatásokkal is, nem elégszik meg a kézenfekvő műfaji megoldásokkal.

Ebben segíti Helmut Stürmer egyszerre tárgyaló- és bonctermet idéző, amfiteátrum jellegű díszlete, valamint a címszerepben látható – tavaly a szintén Purcărete rendezte Faustban Mefisztó szerepéért az évad legjobb színésznőjének kikiáltott – Ofelia Popii játéka.

Erdélyi vonatkozású kiállítás nyílik március 24-én a Vármegye Galériában: Befogadó Transsylvania címmel Botár László, Gaál András, Incze István Botond, Kazinczy Gábor, Márton Árpád, Molnár Zoltán, Nagy Ödön, Páll Lajos, Simon Zsolt, Székely Géza és Xantus Géza műveit állítják ki. A május 26-áig látogatható tárlat célja a kulturális sokszínűség és a határon túli, új művészeti törekvések bemutatása.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés