
2009. április 08., 10:502009. április 08., 10:50
Lázár-Prezsmer Endre, a Mukkk vezetője a Krónikának elmondta, öt éve komoly dzsesszélet zajlik a városban, értő, jó közönség alakult ki, amelyre még a nagyvárosi együttesek is elismeréssel tekintenek. Mint mondta, ez azt jelenti, hogy egyre színvonalasabb, jobb koncertekre van igény. Ebben az évben már fellépett Sepsiszentgyörgyön a budapesti KLB Trió, majd kettős Koala-koncertre is sor került, amikor a budapesti Koala Fusion és a székelyudvarhelyi Koala Jazz Band lépett fel.
Tegnap este a magyar dzsessz ünnepének szentelt koncerten a St. George Quintet, valamint a budapesti Márkus Tibor, a Magyar Jazz Szövetség elnöke és az Equinox együttes zenélt. Márkus Tibor, a két alkalommal megszervezett sepsiszentgyörgyi dzsessz- és improvizációs tábor egyik alapítója és előadója, a tavaly nyári táborban az Equinox pedig már fellépett Sepsiszentgyörgyön – mutatta be a színpad vendégeit Lázár-Prezsmer Endre.
Mint mondta, ezúttal miniturnét szerveztek a budapesti együttesnek: a sepsiszentgyörgyi fellépés előtt Nagyváradon láthatta őket a közönség, szerda este pedig a kolozsvári Diesel klubban koncerteznek. A Mukkk vezetője abban bízik, hogy ezentúl minden évben Sepsiszentgyörgyön is méltó módon ünneplik meg a magyar dzsessz ünnepét.
A Magyar Jazz Ünnepét tizenkilenc éve rendezik meg, amióta 1990-ben megalakult a Magyar Jazz Szövetség. Az alakulás után tíz évvel a zeneünnep más rendezvények keretébe illeszkedett, majd 2007-től a szövetség újra önálló fesztivált szervez – akkor a magyarországi vidéki városok is bekapcsolódtak a rendezvénysorozatba, idéntől pedig erdélyi és partiumi helyszíneken is koncerteznek.
A rendezvény terebélyesedésével az időpontok is módosultak: az első években még csupán háromnapos budapesti fesztivál mára már közel hathetes mozgalommá nőtte ki magát. A budapesti fesztivál idén március végén zajlott, amelyen a határon túli együttesek közül a sepsiszentgyörgyi népzenei feldolgozásokat játszó Fabatka Együttes lépett fel.
A háromszéki együttes táncházakban autentikus népzenét játszik, a színpadi produkcióikat pedig az újraértelmezések és sajátos átdolgozások jellemzik. Népzenei alapokból gazdálkodva, helyenként improvizatív zenét játszanak. Budapesti koncertjük a közönség előtt és szakmai körökben is nagy sikert aratott.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.