
Fotó: A szerző felvétele
2010. május 04., 10:042010. május 04., 10:04
Mintegy 100 illusztráció szerepel a tárlat anyagában, ezekhez Sike írt ismertető szövegeket. A kiállítás nagyvonalakban a magyar reformpolitikus egész életútját bemutatja, kitérve Széchenyi erdélyi és szatmári látogatásaira, emlékhelyeire. Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja a szatmári kiállításmegnyitón a legnagyobb magyar reformjait méltatta.
A szervezők szerint ez az első olyan Széchenyi-kiállítás, amelyhez magyar és román nyelvű ismertetőszövegek is olvashatók, bemutatva azt az embert, aki sok évszázados elmaradottságából mozdította ki a Duna-medence gazdaságát. A megnyitón elhangzott: a Hídembert annó Szatmárnémeti díszpolgárává avatták, és erre a mai városlakóknak is büszkén kell emlékezniük. A tárlat május 17-éig látogatható. Június 6-án középiskolás tanulóknak szerveznek történelmi vetélkedőt Széchenyi munkássága, élete kapcsán.
Emellett ősszel szabadtéri megemlékezést tartanak a kőszegremetei Széchenyi-emlékoszlopnál. Filetóth István nyíregyházi számtantanár, az Országos Széchenyi Kör tagja az emlékműről megjegyezte, ezt a kőtömböt 1861-ben emelték s az első öt Széchenyi-emlékmű egyike. A tárlatot hamarosan Nagykárolyban is bemutatják, majd Kőszegremetén állandó kiállítás nyílik az anyagból.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.