Hirdetés

A lecsehesedett világ meséje

„Én ezt a mesét a tűzmestertűl, a Bunkó Vincétűl tanultam. Vagy ötszázszor lemondtam életemben a Pájinkás Jánost, le a fronton, le az összes kocsmákba, a Dózsa-téeszbe, a legutóbb egy magnyetofonnak is lemondtam. A megnyetofon, appedig fogta magát, és lemondta az Erdész Sándornak, ammeg lemondta az Akadémijai Kiadónak, ammeg lemondta a Kárpáti Pétörnek...” – kezdi a történet mesélését Ámi Lajos mesemondó, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház új előadásában, Kárpáti Péter Pájinkás János című darabjában.

Jánossy Alíz

2008. december 18., 09:592008. december 18., 09:59

A stílusosság kedvéért akár így is folytathatnánk: ammeg lemondta Anger Zsolt rendezőnek, ammeg a gyírgyai Figura Stúdió Színháznak – hiszen ebben a stílusban és nyelvezetben mutatják be vasárnap 19 órától Gyergyószentmiklóson az Anger Zsolt budapesti színész-rendező által színpadra vitt produkciót. Az előadás díszletét és látványtervét a rendező jegyzi, a jelmezeket Fekete Katalin jelmeztervező válogatta a Thália Színház díszlet- és jelmezaukcióján, a címszerepben pedig Barabás Árpádot láthatja a közönség.

Kárpáti Péter kortárs drámaíró Pájinkás János vagy teljes címén: Pájinkás János elment a cárhoz, és azt mondta: ha a cár uram tisztességes ember volna, akkor lejönne abbúl a toronszobábul, mert óriást le van a világ csehesedve, de én kifundáltam, mit kell az országnak jovára tenni, hát jöjjön dolgozzunk, maga nagy hájas burzsuj – szövegének műfaji megjelölése a szerző szerint álom és forradalom. Anger Zsolt rendező viszont melokomédiaként kategorizálta a darabot, amelynek alapanyagát Ámi Lajos híres mesemondó Pájinkás János című meséje – a 20. század, a kommunizmus tündérmesébe fordított paródiája – szolgáltatta. Az előadás alkotói olyan groteszk tanmesét ígérnek, amelyben a tündérmese, a városi folklór és az ősi hiedelemvilág elemei vegyülnek. Az előadásban egy faragatlan szürreális, zsarnoki világ története bontakozik ki, a rendező szerint „jó vastagon becsomagolva népmesei és mondai motívumokba”.

„Pájinkás János voltaképpen onnan kapta a nevét, hogy miután négynapos korában a bölcsőben nem akart semmilyen eledelt elfogdani, Nénnye ajánlotta, adjanak neki pájinkát” – fejtette ki Anger Zsolt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés